/

Lemaradt a boldogságtérképről Szeged!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szombathely Magyarország legboldogabb városa, a második helyen Nyíregyháza áll a boldogság világnapja alkalmából készített kutatás szerint - közölte a Jobb Veled a Világ Alapítvány szombaton.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar (ELTE PPK) Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja Oláh Attila professzor irányításával, a Bagdi Bella vezette Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együttműködve 2020. április 1. és a 2021. március 15. között végzett felmérést, amely alapján összeállították a 2020-21-es Boldogságtérképet. Ennek az időszaknak egyik, az egész társadalmat érintő jellemzője a koronavírus-járvány megjelenése volt, a térkép ezért a pandémia fenyegetettségében élő Magyarország boldogságtérképe – hívták fel a figyelmet.

A főbb eredmények szerint a magyar lakosság boldogságszintje a 2019-ben mért értékekhez képest minimálisan csökkent, de régiónként, megyénként és megyeszékhelyenként eltérően alakul.

A Dél-Dunántúlon, az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon szignifikánsan csökkent a boldogságszint, a Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon viszont nőtt. Megyék szintjén Hajdú-Bihar, Békés és Somogy megyében csökkent a boldogságszint, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Vas megyében nőtt.

A megyeszékhelyek közül Szombathely lett Magyarország legboldogabb városa, a második helyre Nyíregyháza került. Debrecenben, Győrben és Tatabányán csökkent, Budapesten szignifikánsan nőtt a boldogságszint.

Boldogabbak a magyar nők?

Ismertették: a nők jóllétszintje magasabb, életkor szerint a 36-50 éves férfiak és nők boldogságszintje emelkedett, a 65 év felettieké és a 18-25 éveseké azonban csökkent. Az egyedülállók és a kapcsolatban lévők boldogtalanabbak, a házasok boldogabbak, mint korábban. A gyermekes családokban a testi-fizikai állapot megítélése romlott, a pozitív élmények aránya viszont nőtt a három vagy több gyermeket nevelőknél.

A kutatásból kiderült az is, hogy a mostani felmérésben a jóllétszint értékek szóródása nagyobb. Ez azért lehet, mert

a magyar lakosság csaknem egyharmada eredményesen küzdött meg a járványhelyzet okozta nehézségekkel.

A lakosság szintén harmadánál ugyanakkor jelentős boldogságszint-csökkenésre utaló válaszokat regisztráltak – írták.

A tesztet kitöltők mintegy 35 százaléka a globális boldogságszint fenntartásáról és növekedéséről számolt be. A kitöltők szintén 35 százaléka viszont a mentális állapotszintjének, az érzelmi, szociális, pszichológiai és spirituális jóllétnek romlását jelezte – olvasható a közleményben.

Tavaly még nőtt a boldogság szintje Csongrád megyében

A 2019-20 közötti időszakban valamelyest nőtt a boldogságszint Közép-Magyarországon, Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön – de a növekedés ellenére – ezekben a régiókban továbbra is a többihez képest a magukat kevésbé boldognak valló emberek laknak. Csökkent a jóllét szintje Nyugat-Dunántúlon és az Észak-Alföldön, változatlanul a legalacsonyabb a lakosság globális jóllét szintje Észak-Magyarországon – a tavalyi mérés szerint.

2019-2020 időszakában a Közép-Dunántúlon lakók vallották magukat a legboldogabbnak. Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Csongrád megyében szignifikánsan nőtt a lakosság jóllét szintje akkor.  A megyeszékhelyek közül a 2019-2020-as adatok alapján Székesfehérvár tekinthető a legboldogabb városnak, és Kaposvár állt a rangsor végén.

(Borítóképünk a tavalyi eredményeket mutatja / via MTI)

Előző sztori

A kocsmák, étteremek, kávézók teraszai; és az iskolák is nyithatnak!

Következő sztori

Orbán: Újra kell indítani az országot lelkileg is, mert most rossz állapotban van!