Közélet

Gyurcsány avatárjai

Gyurcsány avatárjai

2021. március 17., szerda
Gyurcsány avatárjai

A baloldal az igazi bolsevista módszert választotta: ha a hatalom a tét akkor az emberéletek nem számítanak. Lenintől, Sztálintól, Maotól és Pol Pot-tól már jól ismerjük ezt az álszent, hazug politikát. A legaljasabb az, hogy a járványt kihasználva próbálják behálózni a választókat. Az alapötletük az, hogy minél többen betegedjenek meg vagy haljanak bele a Covidba és ők a kormányt vádolhassák egy elhibázott vészhelyzeti kezeléssel.

A Gyurcsánypárt előretolta avatárjait, mint Dr., Komáromi Zoltánt, aki elsőként kampányolt az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm vakcinája ellen. A háziorvos egyenesen emberkísérletnek nevezte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által még nem jóváhagyott oltóanyagok használatát. Mintha a magyar OGYÉI szakemberei nem rendelkeznének ugyan olyan kompetenciával és tudással, mint brüsszeli kollégáik. Ja, és itthon még dönteni is képesek, nem pedig hónapokba telik minden. Hónapok, amik egy ilyen pusztító járvány idején emberéletek ezreit követelhetik.

Erdőkertes baloldali háziorvosa még ennél is tovább ment. Kiss Csaba egyszerűen nem hajlandó beoltani senkit, semmilyen oltóanyaggal. Sőt még ő magának sem adatta be a vakcinát. Ez azért erősen arra utal, hogy vagy vírustagadó vagy oltásellenes. Szerinte az OGYÉI-ben és a Népegészségügyi központban nem szakmai döntések születtek a keleti vakcinákkal kapcsolatban. Ez azért már eléggé a Gödény féle összeesküvésteóriákhoz közelít. Persze ezzel a baloldali összefogás malmára hajtja a vizet. Szidja a korány oltásipolitikáját és lebeszéli a betegeit a vakcináról. Érdekelne, hogy miként számol el a lelkiismeretével, ha több a körzetéhez tartozó idős ember belehal a Covidba.

A megyei kormányhivatal egymillió forintra büntette Kiss Csabát mivel nem végzi el a rábízott oltakozási feladatot. Persze az orvos szerint ő csak az orbáni politika egyik áldozata. Mi más is lenne?

A DK-s Arató Gergely és Gyurcsány összes hűbérese pánikkormányzásról beszél és azt követelik, hogy a kormány adja nekik a vakcinákat, majd ők megoldják az emberek beoltását. Ebben biztos vagyok. Az elvtársak beadnák egymásnak és ha elfogy az oltóanyag ráfognák a Fideszre, hogy ők voltak. Mert azért sunyin beoltatják magukat. Az összes kis kommunista félti az életét és kibulizzák maguknak a vakcinát. A legdurvábbat az MSZP-s Ujhelyi István lódította. Ő legalább annyit utazik fontos ügyekben, mint Szijjártó Péter és ezért kapott oltást. Itt inkább üresen hagyok egy sort és mindenki gondoljon oda valamit én is azt teszem.

Vadai Ágnes pedig (mit is várnánk mást tőle?) a külhoni magyarok ellen uszít azzal a hazugsággal, hogy ukrajnai magyarok tömegével kapják itthon az oltást. Ez persze nem igaz. Csak, aki itt fizeti a TB-t és rendelkezik magyarországi lakcímmel és TAJ-számmal az kaphat oltást a regisztráció után. Ám Ágnes asszony nem törődik ilyen piti kis részletekkel. Az ilyen egybites üzenetek bejönnek a szavazóiknak. Mekkora negatív hírt kavartak abból is, amikor erdélyi honfitársainknak küldtünk védőmaszkokat. Pedig szerintük „Bezzegromániában” amúgy is minden jobb. A kommunistáknak azok a szavak, hogy Haza, Nemzet, Honfitárs semmit sem jelentenek. Ők menetelnek továbbra is a lenini úton, ahogy ezt tanulták. Hogy az hova vezet? Remélem oda, ahova az AC/DC együttes remek számában a „highway to hell”, a pokolba.

Széljegyzet: Ha nem vásároltunk volna a keleti vakcinákból, most 600.000 magyar emberrel kevesebb lenne beoltva. Ki tudja, ebből hányan túl sem élnék a járványt. Amikor ezeket a sorokat írom, már 1 millió négyszázezer ember kapta meg a védőoltást. Sokkal jobban állunk bármelyik nyugati uniós országnál.

Georg Spöttle

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.