Közélet

Átveszi az állam a szakrendelők irányítását!

Átveszi az állam a szakrendelők irányítását!

2021. március 23., kedd
Átveszi az állam a szakrendelők irányítását!

Az erről szóló kormányrendelet már olvasható a Magyar Közlönyben.

Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a legkiélezettebb védekezési helyzetben egységes irányítás alá tartozzon az egészségügyi ellátórendszer, fokozva a vírus elleni védekezés hatékonyságát

- közölték.

Kiemelték: a koronavírus-járvány most zajló harmadik hullámában minden eddiginél több a kórházi beteg és nagyobb terhelés alatt vannak a kórházak. Fontos, hogy az önkormányzati fenntartásúszakrendelőkés dolgozóik is szükség szerint részt vegyenek a járvány elleni védekezésben, és koordináltan lássák el betegellátási feladataikat, és az oltás tömeges szakaszában majd megfelelően végrehajtsák az oltási feladatokat.

A jogszabály ezért a veszélyhelyzet idejére a városi kórházakhoz telepíti a területükön működő önkormányzati fenntartású járóbeteg-szakellátók tekintetében a szakmai irányítási jogkörök gyakorlását, a járóbeteg-szakellátó szolgáltató működésének felügyeletét, és a javaslattételt a járóbeteg-szakellátó egészségügyi szolgáltató egészségügyi dolgozói és szakdolgozói jogszabályban meghatározott berendelésére. A jogszabály rögzíti, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi intézmények folyamatos munkarendben működnek.

Emellett a kormányrendelet az irányító megyei intézmények (azaz a megyei kórházak, a vidéki egyetemi klinikai központok, a fővárosi centrumkórházak) hatáskörét kiterjeszti az illetékességi területen valamennyi egészségügyi tevékenység irányítására. Az irányító megyei intézménynél 24 órás vezetői ügyeletnek kell működnie.

A veszélyhelyzet ideje alatt az önkormányzatiszakrendelőkvezetői fokozott felelősséggel kötelesek vezetési, irányítási feladataik ellátására, különösen felelnek az általuk vezetett szakrendelő folyamatos, teljes körű, határidőben történő és valós adatszolgáltatásáért.

Aszakrendelőkvezetői kötelesek a hatékony és összehangolt védekezés érdekében az országos kórház-főigazgató védekezés megszervezésére vonatkozó utasításait végrehajtani, folyamatos kapcsolatot tartani az irányító szerv vezetőjével, az Országos Mentőszolgálattal, valamint a megyei, fővárosi védelmi bizottsággal.

Az önkormányzati szakrendelőt működtető egészségügyi szolgáltató felelős az általa végzett védőoltási tevékenység jogszerűségéért, szabályszerűségéért, szakszerűségért - olvasható a Koronavírus Sajtóközpont közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.