Egymillió munkahelyet védett meg a kormány a járvány ellenére

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Meghaladja az egymilliót azoknak a száma, akiknek a munkahelyét megvédte a kormány - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Bodó Sándor elmondta, más volt a helyzet a járvány első időszakában, amikor összágazati munkahelyvédelmi támogatásra volt szükség. A második hullám idején pedig már néhány ágazatra (vendéglátás, turizmus, szolgáltatás) fordítottak kiemelt figyelmet.

“De tartósan gondolnunk kell a kutatás-fejlesztés-innováció területén dolgozó munkatársakra, akik magasan képzett munkaerők, és olyan tudás birtokában vannak, amit most is meg kell őriznünk, és mindenképpen használnunk kell majd a gazdaság újraindításakor” – fogalmazott.

Hozzátette: Európában ilyen jellegű támogatás nemigen van, nincs rá gyakorlat.

Elmondta azt is, hogy eddig 11-12 ezer, a kutatás-fejlesztés területén dolgozó ember számára igényeltek támogatást, és a kétharmaduk már meg is kapta a forrást.

A kérelmek beadásának határidejét május 3-ig meghosszabbították – fűzte hozzá.

Jelezte azt is, a mostani helyzetben gondolni kell a 25 éven aluliakra és az alacsony iskolai végzettségűekre is, hiszen szükségük van segítségre a munkaerőpiacon.

A kormány szerteágazó támogatási rendszert vezetett be, de emellett segítséget jelent a hitelmoratórium, az adókedvezmények és a beruházások is – mondta Bodó Sándor.

(MTI)

Előző sztori

Ismét jelentősen emelkedett a fertőzöttek száma Csongrád-Csanádban

Következő sztori

Robbanás történt egy vásárhelyi tanyán

Legutóbbi hasonló cikkek