Törölte a Twitter a magyar kormányszóvivő követőinek egy részét!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Törölte a Twitter a magyar – nemzetközi – kormányszóvivő, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közel kétszáz követőjét – számolt be a hírről maga az érintett a Facebookon. Kovács szerint “az elmúlt napokban számtalan hír, elemezés és kommentár jelent meg a tech-óriások legújabb hobbijáról, ami semmi másból nem áll, minthogy felfüggesszék vagy letiltsák a nekik nem tetsző – általában konzervatív, jobboldali – hangokat“. A szóvivő ezek után emlékeztet arra, hogy tavaly szeptemberben a Twitter minden előzetes értesítés nélkül letiltotta a magyar kormány hivatalos fiókját, épp abban az időpontban, “amikor Soros egyik hű szövetségese, Vera Jourová biztos bemutatta a brüsszeli bizottság jogállamisági jelentését. A Twitter részéről hivatalos bocsánatkérés vagy válaszlevél azóta sem érkezett” – magyarázza Kovács Zoltán.

A mai nappal viszont egy újabb szintet lépett a Twitter, amely egyik napról a másikra közel 200 követőmtől fosztott meg, szintén mindenféle előzetes indok vagy magyarázat nélkül. Miközben a tech-óriások folyamatosan arról papolnak, hogy mennyire fontos nekik a sokszínűség, addig az elmúlt hetek, hónapok példái azt mutatják, hogy korántsem ilyen megértőek a vélemények sokszínűségét illetően

– vélekedett Kovács, aki ugyan nem írta le, de valószínűleg Donald Trump amerikai elnök végleges kitiltására gondolhatott a platformról – egyebek, és más szereplők kitiltása mellett. A Twitter ugyanis felfüggesztette még az egyelőre elnök mellett a Trump-kampány hivatalos fiókját; a kampány digitális igazgatójának fiókját; Trump ügyvédjének fiókját és a korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó fiókját is.

A Google pedig törölte a Play Áruházból a Parler nevű applikációt. Ez a “jobboldal Twittere” Amerikában, és több millió Trump-szimpatizáns vándorolt a platformra a Twitterről a novemberi elnökválasztás után.

George Orwell úgy fogalmazott az 1984 című művében, hogy “A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik

– zárta posztját Kovács Zoltán.

Helyes lépés-e a kitiltás, vagy ez a szólásszabdság lábbal tiprása?

Ezt a kérdést igen sokan találgatják, ízlelgetik és természetesen véleménye is van mindenkinek erről – a politikai nézetei függvényében többnyire.

Az mindenesetre aggasztó jelenség, hogy egy demokratikusan megválasztott politikai vezető kommunikációs csatornáját el lehet hallgattatni egy üzleti vállalkozásnak. Akkor is aggasztó ez, ha – tételezzük fel – ez a vezető egy idióta. Mert bárki bármit is gondoljon Trumpról, tény, hogy több mint 70 millió amerikai szavazott rá!

Ugyanakkor az is igaz, hogy a demokrata jelöltre, Joe Bidenre ennél is többen szavaztak, ezért is lehet az USA következő elnöke.

A kérdés talán az, hogy több mint 70 millió ember akaratát és döntését miért írhatja felül egy üzleti szervezet; akár úgy, hogy jogi értelemben betartja a saját (igaz, néhol zavaros, nem egyértelmű és/vagy gyakran változó) szabályait? Helyes-e ez így? Most ugyanis ez történik; és ez történik kicsiben a magyar – jobboldalinak mondott – szereplők egy részével is.

Előző sztori

Végre hadra fogható a földeáki tűzoltóautó

Következő sztori

Rendőrök mentettek életet Szentesen

Legutóbbi hasonló cikkek