Közélet

Öt tehetséges Csongrád-Csanád megyei fiatalt támogat a MOL

Öt tehetséges Csongrád-Csanád megyei fiatalt támogat a MOL

2020. december 15., kedd
Öt tehetséges Csongrád-Csanád megyei fiatalt támogat a MOL

Idén a koronavírus-járvány miatt sok verseny és kurzus elmaradt, ezért érzékelhetően kevesebben, összesen 202-en igényeltek támogatást, amelynek összege még így is csaknem ötszöröse volt a rendelkezésre álló keretnek. A szakértő zsűri értékelése után a pályázatot kiíró MOL Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy 59-en kapják meg az igényelt támogatást.

Az elnyert összeget – összesen 19 millió forintot – a tehetségek leginkább hangszervásárlásra, előadásokra és tudományos versenyekre való felkészüléshez szükséges eszközök beszerzésére, vagy egy-egy verseny útiköltségeinek támogatására fordíthatják majd, illetve a felkészítő tanár díját is finanszírozhatják belőle.

A Csongrád-Csanád megyei győztesek

Koncz-Bisztricz Tamás természetfotós, Csongrád

Tamás először 3-4 éves korában vett a kezébe fényképezőgépet, 10 évesen figyelme a természetfotózás felé fordult. Madarak, apró élőlények – rovarok, gombák, virágok – makrófotózása, hajnali, éjszakai tájkép és a drónos fényképezés érdekli. 2019-ben az Év ifjú természetfotósa címet nyerte el, valamint sok hazai és nemzetközi pályázaton is jelentős eredményeket ért el, az angol „Wildlife Photographer of the Year”-en is egy képét kiállították a Londoni Természettudományi Múzeumban. A Gödöllői Természetfilm fesztivál diák fotópályázatról is első helyezéseket hozott el. Több kiállítása volt Csongrádon, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán. Rendszeresen tart előadást a természetfotózásról online és hagyományos módon, ahol gyerekeknek és felnőtteknek mesél a természetben szerzett élményeiről. Az elnyert támogatásból felszerelését szeretné bővíteni.

Bartók Laura–Kosztolányi Elek versenytáncosok, Csongrád

Bartók Laura és Kosztolányi Elek a Magyar Táncsport Szakszövetség versenytáncosai, 2018-ban kezdték a versenyzést a rangos Táncsport Magyar Bajnokságon gyermek korosztályában, ahol standard táncokból és nyolctánc kategóriában egyaránt második helyezést értek el. Az elmúlt két és fél évben 72 alkalommal léptek parkettre korosztályukban és idősebbek között is megmérették magukat. Jelenleg korosztályukban első helyen állnak mindhárom táncnem ranglistáján standard, latin és tíztánc kategóriában is. Immár harmadik éve a versenytáncválogatott-keret tagjai. A támogatást tánctudásuk további fejlesztésére fogják fordítani.

Hámori Janka matematika, Szeged


A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákja speciális matematika tagozaton. Tizedikes korában kezdte nemzetközileg is megméretni magát. 2019-ben az Európai Lány Matematika Diákolimpiai (EGMO) csapatban ezüstérmet, majd idén aranyérmet szerzett. A fiúk között is indult a Cyberspace Mathematical Competition versenyen és a Közép-Európai Matematika Diákolimpián ezüstérmet szerzett. Az elmúlt tanévben 20. helyezett lett a matematika OKTV-n speciális matematika kategóriában. A versenyzés mellett szerepet vállal a magyar matematikai tehetségek gondozásában is. Hétvégi táborokat szervez nyolcadik osztályos tanulóknak. Ezen kívül az EGMO felkészítési programnak is részese, ahol lányokat mentorál, tanít, és segít nekik az eredményes szereplésben versenyeken, részt vesz a kéthavonta megrendezett táboraikban is segítőként. Tanulmányait jövőre az angliai Cambridge-i egyetemen szeretné folytatni matematika szakon. A támogatásból egy laptopot szeretne vásárolni

Fodor Bálint klarinét, Szeged

A szegedi Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában Poljak Éva tanítványa és az Amadeus Klarinétzenekar tagja. Számos versenyen vett már részt, s mindig valamilyen díjjal tért haza. Rendszeresen jár az SZTE-ZMK nyári mesterkurzusára, hogy elmélyítse tudását. A 2018-2019 tanév végén az év tanulója, idén pedig Szeged Ifjú Tehetsége díjat kapott. Rendszeresen szerepel iskolai és városi rendezvényeken is.

A zsűri tagjai idén Devich Márton a Bartók Rádió igazgatója, Pázmány Karolina Ágnes vizuálisnevelés-tanár, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezető-helyettese és Pertis Szabolcs matematika-fizika szakos tanár, népzenész voltak. Elsődleges bírálati szempontjuk a pályázók eddigi eredményessége és jelenlegi igényük indokoltsága volt.

A támogatottak több mint egyharmada a 10-14 éves korosztályból került ki. Legtöbben zeneművészeti területről nyújtottak be kérelmet az ösztöndíjra, ami érthető is, hiszen egy hangszer megvásárlása komoly befektetés egy átlagjövedelemmel rendelkező család számára. A fiatal tehetségek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.