Gazdaság

Ismét emelkedik a gyermekek otthongondozási díja

Ismét emelkedik a gyermekek otthongondozási díja

2020. december 28., hétfő
Ismét emelkedik a gyermekek otthongondozási díja

Novák Katalin szerint a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeküket otthon gondozók korábban az ápolási díjat kaphatták meg, melynek összege akkor 33 ezer forint körül volt.

A kormány 2019-ben vezette be a gyodot, akkor 100 ezer forintra, a korábbi összeg háromszorosára emelve azon szülők ellátását, akik beteg gyermekeiket ápolják otthon.

Az ellátásról szóló kormányrendelet rögzítette, hogy a díjat 2022-ig folyamatosan emelik úgy, hogy egy év múlva elérje az akkori minimálbér összegét. Ezt a szintet három lépésben fogja elérni a gyod: 2020 elején is emelkedett, és most 2021 elején is emelkedni fog, a jövő évre megállapított minimálbér 88 százaléka lesz az összege.

A miniszter videójában kifejtette azt is, hogy a gyod-ban részesülő családok is jogosultak a családtámogatásokra, például a januártól igényelhető otthomfelújítási támogatásra is, illetve hogy ezen családok esetében nem számít a gyermekek kora, hiszen értelemszerűen a gondozásra szoruló gyermekek állapotát nem a betöltött életévük határozza meg.

A kormány ezzel párhuzamosan egyébként az ápolási díjakat is emelni kezdte, amely ellátás összege ismét 5 százalékkal lesz több januártól.

(MN)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.