Eddig nincs különösebb mellékhatása a vakcinának

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A vakcina megérkezése a járvány elleni védekezés új szakaszát jelenti, de továbbra is szükség van a lakosság fegyelmezettségére a járványügyi intézkedések betartásában - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület hétfői online sajtótájékoztatóján.

Galgóczi Ágnes közölte: a járvány kezdetétől erre vártak, vagyis arra, hogy a kutatók kifejlesszék a speciális védelmet jelentő, mindenki számára elérhető védőoltást, amellyel a járványt meg lehet állítani.

Felidézte: néhány napja a Pfizer-vakcina kapta meg elsőként az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét, és szombaton az első 9750 adagot tartalmazó vakcinaszállítmány megérkezett Magyarországra, a kijelölt öt ponton pedig megkezdődött a kórházi ápolók és orvosok oltása – 1094 egészségügyi dolgozó már meg is kapta.

Hozzátette: amint újabb vakcinaszállítmányok érkeznek, folytatódik az egészségügyi dolgozók beoltása, és 2021 első felében – miután várhatóan újabb oltások kapják meg az engedélyt – “több vakcinából választva, nagyobb mennyiségben a tömeges oltás is elkezdődhet”.

A járványügyi osztályvezető arról is tájékoztatott, hogy 2021-ben vélhetően több vakcinát is engedélyeztetnek, ezzel megkezdődhet a magyarok tömeges oltása is. Hozzátette: ennek megkezdése mellett is kérik a lakosság további együttműködését a higiénés szabályok betartásában a járvány lassításáért és az egészségügyi ellátórendszer működésének megtartásáért.

Újságírói kérdésként merült fel, hogy a lakosság hány százalékának átoltottsága szükséges a nyájimmunitás kialakulásához. Galgóczy Ágnes úgy válaszolt: a nyájimmunitás kialakulásához a lakosság hatvan százalékát szükséges beoltani, amit fokozatosan lehet majd a későbbiekben elérni.

A járványügyi osztályvezető kérdésre válaszolva azt is elmondta, azoknak is javasolják a védőoltást, akik több mint három hónapja estek át a fertőzésen. A vakcina beadása előtt az adott személynek az oltópontra érkezéskor kérdőívet kell kitöltenie, majd az oltó orvos röviden megvizsgálja és dönt a személy olthatóságáról. Az oltás előtt szabad enni és inni is, nincs semmilyen korlátozó szabály – tette hozzá Galgóczy Ágnes.

A vakcina mellékhatásaival kapcsolatban elmondta, az eddig beoltott 1094 egészségügyi dolgozónál különösebb mellékhatásokat nem tapasztaltak.

Előző sztori

Pár héten belül megérkezik a tram-train prototípusa

Videó!
Következő sztori

Így még nem hallotta, hogy miért is fontos a család