Közélet

Nagyon megváltozik az élet hazánkban

Nagyon megváltozik az élet hazánkban

2020. november 11., szerda
Nagyon megváltozik az élet hazánkban

Kiss Róbert alezredes közölte: kedden az Országgyűlés elfogadta a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt.

Felhívta a figyelmet a korábbi, maszkviseléssel és a védelmi távolságtartással kapcsolatos szabályokra is, amelyek továbbra is érvényben maradnak.

Emlékeztetett: a 6. életévét be nem töltött kiskorúak kivételével a tömegközlekedési eszközökön, illetve azokon a helyeken, ahol tömegközlekedési eszközre várakoznak, az üzletekben, bevásárlóközpontokban, közlevéltárakban, nyilvános magánlevéltárakban, az ügyfélforgalom számára nyitva levő helyiségekben, az egészségügyi intézményekben és a szociális intézményekben kell a maszkot viselni úgy, hogy egyidejűleg az orrot és a szájat is fedje. Ha nem, vagy nem megfelelően viseli ezeken a helyszíneken valaki a maszkot, akkor az utazásból kizárható, a helyszínről való elküldéséről pedig az üzemeltetőnek kell gondoskodnia, szükség esetén a rendőrség bevonásával.

Tájékoztatása szerint új elemként jelenik meg az éjféltől hatályba lépett jogszabályban, hogy a polgármesterek felhatalmazást kapnak arra: önkormányzati rendeletben határozzák meg a tízezer főnél nagyobb lakosságú településen azokat a közterületeket és nyilvános helyeket, ahol kötelező a maszk viselése. Sporttevékenység során, parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező - tette hozzá Kiss Róbert.

A kijárási tilalommal összefüggésben elmondta: este 8 óra és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, tartózkodási helyén vagy szálláshelyén lenni. Ez alól a munkavégzés jelent kivételt, valamint ha valaki a munkahelyére megy, vagy onnan tart az otthonába, szálláshelyére. Szintén kivételt jelentenek a versenyszerűen sportolók, ők az éjszakai kijárási korlátozások idején is elhagyhatják az otthonukat, ha edzésre, sportrendezvényre mennek, vagy épp az edzésről, sportrendezvényről tartanak haza.

A kijárási tilalom alóli mentesüléshez a "munkavégzésről szóló igazolás" nyomtatvány kitöltése szükséges, amit a koronavirus.gov.hu oldalról, a police.hu, valamint a kormany.hu oldalról lehet letölteni. A nyomtatványt a munkáltató tölti ki és visszavonásig érvényes. Az igazolást a munkavállalóknak maguknál kell tartaniuk és rendőri intézkedés esetén fel kell tudniuk mutatni.

Ugyancsak el lehet hagyni a lakóhelyet vagy szálláshelyet kutyasétáltatás céljából, de csak 500 méteres körzetben. A kutyafuttatók nyitvatartásáról, vagy bezárásáról ugyancsak a települési önkormányzatok dönthetnek.

Az új védelmi intézkedések tilalmait felsorolva az alezredes felhívta a figyelmet arra, hogy tilos rendezvényt, gyűlést, kulturális eseményeket, karácsonyi vásárokat szervezni és tartani, az éttermek nem fogadhatnak vendégeket, csak elvitelre szolgálhatnak ki. Később, újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: az éttermekbe be lehet menni addig, amíg valaki megkapja az elvitelre kért ételt, de ez idő alatt is viselnie kell maszkot.

További szigorítások között említette, hogy a gyógyszertárak és benzinkutak kivételével az üzletek 19 óráig maradhatnak nyitva, a szolgáltatók és a szolgáltatások, például a fodrászok, a masszőrök, a személyi edzők a kijárási tilalom szabályai mellett a szokott rendben végezhetik munkájukat.

A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket. A sportrendezvények nézők nélkül, zártan tarthatók meg.

Szabadidős létesítmények használata tilos, így nem látogathatók a fitnesztermek, a színházak, a cirkuszok, az uszodák, a közfürdők, a múzeumok, a könyvtárak, a mozik, az állatkertek, a vadasparkok, a korcsolyapályák, a kalandparkok, a játszóházak és a vidámparkok.

További szigorítás, hogy magán- és családi rendezvényeket is legfeljebb 10 fővel lehet megtartani, temetésen legfeljebb 50-en vehetnek részt, az esküvőket pedig lakodalom nélkül rendezhetik meg és csak meghatározott személyek vehetnek részt azon.

A védelmi intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi és munkájukban a honvédség hivatásos állománya is segítséget nyújt. A rendőrségnek továbbra is van kereskedelmi hatósági jogköre, így ha egy üzletben szabálytalanságot tapasztalnak, akár be is zárathatják azt.

A bírságokról szólva elmondta: a helyszíni bírság 5 ezer forinttól 150 ezer forintig, de ismételt szabálysértés esetén 200 ezer forintig is terjedhet, míg szabálysértési eljárásban a bírság összege az 500 ezer forintot is elérheti.

Kérdésre válaszolva elmondta: a maszkviselési kötelezettséget már szeptember 21. óta ellenőrzik, a tömegközlekedésben eddig 849 emberrel, az üzletekben 2629 emberrel szemben kellett intézkedniük mulasztás miatt. Vendéglátóhelyeken a szabályokat be nem tartókkal szemben 106 esetben intézkedtek és 42 üzemeltetővel vagy tulajdonossal szemben is fel kellett lépniük, mert nem gondoskodtak a szabályok betartatásáról. Hozzátette: a rendőrség mindig arányosan és a szükséges mértékben alkalmazza a szankciókat.

Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta: március óta ellenőrzik a hatósági házi karanténban levőket, kedden 16 345 helyszíni ellenőrzést hajtottak végre. Kedden 5190 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 36 492-en vannak karanténban, akik közül 3222-en vállalták, hogy elektronikusan, mobiltelefonos applikáció segítségével ellenőrizze a rendőrség, hogy betartják-e a karanténszabályokat.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.