Közélet

Az alaptörvény módosítását tárgyalják a parlamentben

Az alaptörvény módosítását tárgyalják a parlamentben

2020. november 16., hétfő
Az alaptörvény módosítását tárgyalják a parlamentben

Az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd - a napirend elfogadását követően - két képviselő: Szabó Tímea (Párbeszéd) és Simonka György (Fidesz) mentelmi ügyében dönthetnek.

Az azonnali kérdésekre és válaszokra ezúttal is két óra áll rendelkezésre, a koronavírus-járványra tekintettel interpellációk továbbra sem várhatók.

Kedd reggel szavazások követik a napirend előtti felszólalásokat. A képviselők ekkor dönthetnek egyebek mellett az agrárminiszter családi gazdaságokról szóló törvényjavaslatáról, a tavalyi zárszámadásról, és módosíthatják az adó-, valamint klímatörvényeket.

A határozathozatalok után a kormány vagyongazdálkodást érintő törvénymódosításáról tarthatnak általános vitát, majd további nyolc előterjesztésről is tárgyalhatnak.

A szerdai napirenden kilenc előterjesztés általános vitája szerepelhet. A képviselők ekkor mondhatják el a véleményüket az alaptörvény kilencedik módosítására vonatkozó indítványról, valamint terítékre kerülhet a választási törvény módosítása is.

Csütörtökön tíz javaslat általános vitájával folytatódhat az ülés. Egyebek mellett szó lesz várhatóan az energiahatékonyságot célzó változtatásokról, valamint felsőoktatási átalakításokról.

Pénteken további kilenc előterjesztést terveznek napirendre venni, így tárgyalhatnak például gyermekvédelmi és szociális tárgyú módosításokról.

Aparlamentülése november 23-án, hétfőn ér véget, amikor a képviselők újra azonnali kérdéseket tehetnek fel.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.