Közélet

Tehetségcentrumot indított a Magyar Táncművészeti Egyetem Szegeden

Tehetségcentrumot indított a Magyar Táncművészeti Egyetem Szegeden

2020. szeptember 23., szerda
Tehetségcentrumot indított a Magyar Táncművészeti Egyetem Szegeden

Gáspár Emese az egyetem szegedi partnerintézményében, a VargaBalett Táncműhelyben induló képzést bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az MTE szenátusa augusztusban döntött a vidéki tehetségcentrumok létrehozásáról.

A gyerekek tízesztendős korában induló képzése kilencéves, s bár a felvételi során nem várnak a jelentkezőktől komoly előképzettséget, a tapasztalat azt mutatja, sokkal könnyebb a munka azokkal a növendékekkel, akik korábban már megismerkedtek ezzel a művészeti ággal - közölte. Hozzátette: a félévente megtartott rostavizsgákat is jobban teljesítik ezek a diákok.

A vidéki tehetségcentrumokat ott hoznak létre, ahol rendelkezésre áll a megfelelő infrastruktúra, de elsősorban a balettmester személye a meghatározó - hangsúlyozta a rektorhelyettes.

Mint mondta: Varga Józseftől, a VargaBalett Táncműhely vezetőjétől az elmúlt években sok felkészült növendék érkezett az egyetemre. Munkáját 2018-ban az MTE által alapított Merényi-díjjal ismerték el.

A felsőoktatási intézmény célja, hogy a tehetségcentrumok növendékeit - a koronavírus-járvány elmúltával - minél jobban bevonják az egyetemi életbe - tudatta Gáspár Emese.

Varga József elmondta, második, harmadik, negyedik osztályos gyerekek jelentkezését várják a tehetségcentrumba, az első évfolyamba 15 körüli növendék felvételét tervezik.

Az első esztendőben heti két, 90 perces órán képességfejlesztés mellett a klasszikus balett alapjainak elsajátítása lesz a növendékek feladata az egyetem által kidolgozott tanmenet alapján. A félév végén a diákok bemutatót tartanak, majd az év végén az egyetemen lépnek föl - közölte a szakember.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.