Közélet

Röszkén ért véget az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás

Röszkén ért véget az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás

2020. szeptember 10., csütörtök
Röszkén ért véget az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás

Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára - aki maga is teljesítette a táv utolsó részét - a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette, ez az esztendő a nemzeti összetartozás és az erős magyar közösségek éve. A nemzet családokból és kisebb közösségekből áll össze, és a futók közössége ezek egyike - fogalmazott.

A politikus elmondta, az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás tavaly az Ungvárhoz közeli Rát község Szent Mihály Gyermekotthonának és az ottani kápolna építésére gyűjtött támogatásokat. Idén a délvidéki Muzslyán működő Emmausz fiúkollégiumnak adományoznak sporteszközöket.

A 2002 óta működő kollégium nemcsak oktatási, hanem a bánáti magyarság megmaradását segítő kulturális központ is. A nemzeti jelentőségű intézménynek számító fiúkollégiumnak a magyar kormány állandó működési támogatást biztosít, néhány éve a szomszédságában pedig hazai forrásból sikerült sportcsarnokot építeni - tudatta az államtitkár.

Gui Angéla főszervező közölte, a jótékonyság futás vasárnap indult a történelmi Magyarország középpontjából, Szarvasról. A járványhelyzet miatt a tervezett táv utolsó, 150 kilométeres délvidéki szakaszát azonban nem tudják megtenni, így az idei futás Röszkén véget ér. Hangsúlyozta ugyanakkor, hisz abban, hogy ha száz évvel ezelőtt a határmódosítások nem szakították el az anyaországi magyarságot határon túli nemzettársaitól, akkor a vírus sem tudja.

A koronavírus mindenki életét megváltoztatta, három dolgot azonban a járványidőszakban sem tilos megtenni: lehet vért adni, futni és segíteni másokon. A véradás most különösen fontos, hiszen a járvány első hulláma alatt harminc százalékkal csökkent a begyűjtött vér mennyisége - jelezte.

Stojan Kalapis szalézi szerzetes, az Emmausz fiúkollégium alapítója elmondta, hogy negyven - elsősorban a délvidéki szórványból érkező, magyar nyelvű oktatási intézményben tanuló - fiút nevelnek Nagybecskereken.

A szegedi Fidesz három tagja is csatlakozott a kezdeményezéshez, Chovanecz Kata, Bartók Csaba és Tápai Péter kerékpáron kísérték a futókat, és vért is adtak. - Fontos és értékes ez a kezdeményezés, ami segít a nemzet összekovácsolásában, ez különösen fontos Trianon 100 éves évfordulóján. Éppen ezért az Egy vérből valók vagyunk szlogen tökéletes üzenetet fogalmazott meg, mert egyrészt a felhívta a figyelmet a nemzeti összetartozásra, másrészt a véradás fontosságára is. Nem tudjuk, hogy mikor kerülünk olyan helyzetbe, amikor szükségünk lenne vérre, így nagyon fontos, hogy akinek a lehetősége van, az menjen el véradásra - mondta Bartók Csaba, a Fidesz szegedi elnöke, aki nem először jelentkezett véradásra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.