Gazdaság

Nem csökkentek az albérleti díjak Szegeden

Nem csökkentek az albérleti díjak Szegeden

2020. július 1., szerda
Nem csökkentek az albérleti díjak Szegeden

Újra középpontba kerültek az albérletárak, részben a lakáshotelekre vonatkozó esetleges szabályozás belengetése, a járvány eredményeként visszaeső turizmus miatt. Valamint a közeledik a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése, amely fontos időszak a piacon - írja az ingatlan.com.

A vidéki egyetemvárosokban a rövid távú lakáskiadás az utóbbi években nem volt annyira elterjedt, így itt nem okozott a budapestihez hasonló visszaesést a turizmus hanyatlása. Az érintett városokban eltérően alakultak az árak a járvány előtti helyzethez képest. Míg Debrecenben 5 százalékkal 105 ezer forintra emelkedett az átlagos bérleti díj, Győrben 8 százalékkal 110 ezer forintra csökkent. Miskolcon a 85 ezer forintos átlag lényegében stagnálásnak felel meg. Pécsen és Szegeden sem módosultak az átlagos bérleti díjak, előbbi városban ez 90 ezer, utóbbiban pedig 100 ezer forintos kiadást jelent a bérlők számára.

Digitális oktatás, kevesebb kollégiumi férőhely és a bérleti díjak

– Egyelőre korai pontos előrejelzést mondani arra, hogy Budapesten és a vidéki egyetemvárosokban miként alakulnak a díjak a következő időszakban. A koronavírus-járvány hatásai miatt ugyanis bizonytalan a gazdasági helyzet, a munkanélküliség és a fizetések alakulása, az esetleges második hullám mind-mind befolyásolhatja a piaci helyzetet – mondja Balogh László vezető gazdasági szakértő.

Az ingatlan.com elemzése szerint a kiadó lakások iránti keresletre több tényező is hathat ellentétes hatással: ha a különböző egyetemeken szeptembertől digitális oktatással indul a tanév, az csökkentheti az albérletek iránti keresletet. Ugyanakkor számos felsőoktatási intézmény kevesebb kollégiumi férőhelyet biztosít a diákoknak a járvány elleni védekezés miatt. A kollégiumi férőhelyek csökkenése viszont növelheti az igényt a kiadó lakásokra. A bérbeadók leginkább azokra a diákokra számíthatnak ősztől, akik dolgoznak a tanulás mellett, függetlenül attól, hogy digitálisan indul-e az oktatás a számukra vagy sem. Egyelőre arra lehet számítani, hogy elsősorban Budapesten a korábbi évekhez képest olcsóbban juthatnak ugyanakkora lakáshoz a felsőoktatásba tartó fiatalok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.