Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Egészség

Elmaradnak az állami ünnepségek augusztus 20-án

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A járványveszély miatt a kormány döntött arról, hogy idén elmaradnak az augusztus 20-i állami ünnepségek, köztük a tűzijáték és a légiparádé – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

A tárcavezető arra is kitért, hogy a nagyobb országok területén tapasztalható, különböző mértékű járványhelyzet miatt a kabinet határozott arról is, hogy az egyes tartományok, régiók alapján akár több pandémiás kategóriába is besorolható egy adott ország a 3 színű – zöld, sárga, vörös – felosztás szerint.

Gulyás Gergely felidézte, hogy a zeneipar szereplői a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozások enyhítést kérik, ám augusztus 15-ig már biztosan nem változtat a kormány az 500 főt meghaladó zenés-táncos rendezvények tilalmáról.

Július végén tudunk dönteni, hogy lesz-e változás, de több érv szól amellett, hogy ne oldjuk fel a korlátokat – mondta, hozzátéve: a magyar zeneiparban dolgozókat ettől függetlenül támogatni szeretné a kormány. – Nyitottak vagyunk arra, hogy a járvány miatti veszteségeket enyhítsük – hangsúlyozta.

A miniszter beszámolt arról, hogy a kormány tárgyalta az uniós költségvetésről szóló előterjesztést, illetve az EU Recovery Fund járványügyi csomagját.

Nagyon eltérő, egymástól távol álló álláspontok vannak a tagállamok között, nem biztos, hogy eredményes lesz a csúcs

– vélekedett Gulyás Gergely.

Kiemelte: mivel a tagállamok közös hitelt vesznek fel, vagyis „új pénzt teremtünk”, ehhez kapcsolódóan nem lehet feltételeket előírni a felhasználást illetően. Maximum annyit, hogy a gazdaság újraindításra, munkahelyteremtésre kell elkölteni a pénzt. De hogy ezt hol milyen eszközökkel érik el, azt a tagállamokra kell bízni.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta: a kormány a gyöngyöspatai önkormányzat rendelkezésére bocsátotta azt a közel 100 millió forintot, amit a szegregációs perekben ítélt meg a bíróság a cigány tanulóknak. Hozzátette:

továbbra sem ért egyet a kormány az ítélettel, mivel oktatás során keletkezett kért oktatással lenne indokolt pótolni.

Az elmaradt Szent István-napi ünnepségekkel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy az emberek biztonságát tartották szem előtt a döntés meghozatalában, és az operatív törzs is a rendezvények törlését javasolta. A karanténban lévők PCR-tesztjével összefüggésben a tárcavezető közölte: a témában a korábbi szabályok érvényesek, minden akkreditált tesztet elfogadnak.

Draskovics Tibor, a BKK igazgatóságának elnöke nem mondott igazat, amikor a Klubrádióban arról beszélt, hogy a Főváros elköltötte a megtakarításait, hiszen az önkormányzatok az államkincstárban tartják a pénzüket

– jelentette ki a miniszter, hozzátéve: a szóban forgó összeg akár 6-7 Lánchíd felújítására is elég lenne. Gulyás Gergely hozzátette: drukkol a Karácsony Gergely vezette Fővárosnak mind a Lánchíd, mind pedig a 3-as metró felújítása ügyében, hogy végre sikerüljön egy közbeszerzés kiírás lebonyolítása.

A tárcavezető arra is kitért: egy adott országnak a színek szerinti pandémiás besorolását mindig a hazatérés pillanatában veszik figyelembe.

Arra a kérdésre, hogy futballmeccsre miért lehet menni, miközben a zenés rendezvények szervezése tilos, Gulyás Gergely úgy felelt: nagy különbség a két rendezvény között, hogy a koncerteken megjelenik az alkoholfogyasztás. A koncerteken nem garantált a távolságtartás, míg a stadionban igen – fogalmazott.

A Nunkovics Tibor jobbikos képviselőt ért zsidózási vádakra vonatkozó kérdésre válaszolva a miniszter kiemelte: a házszabály lehetőséget ad arra, hogy az Országgyűlés tekintélyét sértő megnyilatkozás vagy gyűlöletbeszéd esetén szankciót alkalmazzanak az országgyűlési képviselőkkel szemben. Ez a lehetőség ebben az esetben is adott.

A Magyar Nemzet azon kérdésére, hogy az egyetemek megtarthatják-e idén a gólyatáboraikat, Gulyás Gergely jelezte: július végén dönt a kormány arról, hogy augusztus 15. utáni, 500 főt meghaladó rendezvényeket meg lehet-e tartani.

A lap másik kérdésére, miszerint a baloldali kamuvideók és egyéb álhírek nem érdemelnének-e rendőrségi vizsgálatot, a miniszter közölte:

a hamisításnak van az a mértéke – rágalmazás, becsületsértés –, ami átlépi azt a határt, amikor már eljárást kell indítani.

A MÁV és a Volán összevonása kapcsán rámutatott: rövidtávon nem eredményez spórolást a lépés, de érdemes összehangolni a két társaság működését, menetrendjét, mert korábban sok kritika érte a rendszert. A lépéssel egységesen jól működő struktúra kialakítása, illetve gyorsabb, színvonalasabb működés a cél – húzta alá, megjegyezve: járatbővítés is elképzelhető.

Az iskolaőrség kapcsán azt mondta, az érintett 288 köznevelési és 203 szakképzési intézményt a fenntartók igényfelmérése alapján választották ki.

Az országok 3 szín szerinti pandémiás besorolásáról Gulyás elmondta:

az elsősorban az egymillió lakosra vetített aktív fertőzöttek száma alapján hoztak döntést.

A BKK által rendelt 26 KAF típusú villamossal összefüggésben, amelyek többségét a vállalat nem hajlandó átvenni, a miniszter azt hangsúlyozta, hogy az ügy a önkormányzati hatáskörbe tartozik.

(M1, MN)

Tovább olvasom

Egészség

Két újabb fertőzöttet szűrtek ki Csongrád-Csanádban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Két idős beteg halt meg a kór miatt.

Tovább olvasom

Egészség

Igény esetén kiszállással is vesznek mintát a SZTE szakemberei

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A dél-alföldi régióban egyedüli akkreditált laboratóriumként költségtérítéses szűrést is kínál az egyetem.

Tovább olvasom

Egészség

Ezek a legfertőzöttebb országok Európában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Infografikán mutatjuk a lényeget.

Tovább olvasom

Aktuál