Tudomány

Ünnepi filmmel köszöntik a 111 legkiválóbb szegedi egyetemistát

Ünnepi filmmel köszöntik a 111 legkiválóbb szegedi egyetemistát

2020. július 8., szerda
Ünnepi filmmel köszöntik a 111 legkiválóbb szegedi egyetemistát

Ünnepi filmmel pótolja a Talent ösztöndíj és Kiválósági lista helyezettjeinek minden évben megrendezett gálát a Szegedi Tehetséggondozó Tanács és az SZTE Junior Akadémia. Idén mentordíjakkal és Áthidaló ösztöndíjjal is bővül a díjeső.A Talent Díjátadó filmet július 10-én, pénteken 17 órától tekinthetik meg az érdeklődőkaz SZTE Junior Akadémia Facebook-oldalán.

Rendhagyó módon adja át ösztöndíjait a Szegedi Tehetséggondozó Tanács: elővigyázatosságból a Rektori Hivatal díszterme helyett idén egy ünnepi filmben köszöntik a díjazottakat. – Fontosnak tartottuk, hogy a körülmények ellenére valamilyen módon ünnepivé tegyük ezt az alkalmat, hiszen a Szegedi Tudományegyetem legkiválóbb hallgatóit díjaztuk, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a tudomány, a művészet, vagy éppen a sport területén. Ezért döntöttünk a film mellett – mondtaBadó Attila, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács és az SZTE Junior Akadémia elnöke. A hallgatóknak a Szegedi Tehetséggondozó Tanács tagjai, többek közöttVárkonyi AndreaésJárai Zsigmondis üzentek. Ebben az évben 111 Talent díjat adnak át: 14 arany-, 33 ezüst- és 59 bronzfokozatú elismerést, illetve egy Év Művésze-, egy Év Sportolója- és 3 Év Tehetsége-díjat. Emellett 11 vállalati ösztöndíjat nyertek el az arra érdemes hallgatók a Pro Talentis Universitatis Alapítvány közreműködésével. A Tanács az egyetem együttműködésével idén Áthidaló ösztöndíjat is hirdetett, amelyre a munkájukat a járvány miatt elveszítő hallgatók pályázhattak. Az egyszeri támogatásban 55 hallgató részesült. – Nem csak az egyetemisták kapnak díjat: a jövő hallgatóit, a középiskolásokat segítő pedagógusok munkájáért is elismerés jár. Első alkalommal adjuk át az SZTE Junior Akadémia Mentor díjat azoknak az intézményvezetőknek, akik nagyban segítették a középiskolákkal való kapcsolattartásunkat – mondtaÚjvári Edit

,

az SZTE Junior Akadémia igazgatója. Az ösztöndíjakat az SZTE Junior Akadémia koordinálta. A Talent Díjátadó filmet július 10-én, pénteken 17 órától tekinthetik meg az érdeklődők

az SZTE Junior Akadémia Facebook-oldalán

.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.