Amíg nemzeti kormány van, lesz pénz a családtámogatásokra, és a körük bővülni fog

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Amíg nemzeti kormánya lesz Magyarországnak, addig a családtámogatások fedezetét a kormány előteremti, a körük pedig bővülni fog, nem szűkülni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlapban szombaton megjelent interjúban.

Novák Katalin elmondta, bízik benne, hogy egyre többen érzik a bőrükön azt a folyamatosan növekvő segítséget, amit az életükhöz, családalapításukhoz, gyereknevelésükhöz, nyugdíjas éveikhez nyújt a kormány. “Ma már magától értetődőnek tartjuk, hogy a családok támogatására egyre több pénz jut, pedig ez nem természetes, pláne most, a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek közepette. Egy évtized alatt két és félszeresére emelkedett az az összeg, amit a családoknak tudunk adni. Ez nem kiadás, hanem befektetés a jövőbe” – hangsúlyozta.

Arra a felvetésre, hogy eddig kétszázezer családot támogatott a kormány a családvédelmi akcióterv keretében, azt mondta, ha ott segítenek, ahol szükség van rá, akkor a fiatalok, a családok élnek a felkínált lehetőségekkel. Az elmúlt tíz év tapasztalata, hogy a magyar emberek ismerik és igénybe is veszik a családoknak nyújtott segítséget.

A kétszázezer család majdnem egymillió embert jelent. Például a babaváró támogatás esetében házaspárokról van szó, így a számot rögtön meg kell szorozni kettővel, a többi lehetőségnél pedig ez a szorzó inkább négy-öt – fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy az idén eddig 43 ezer négygyermekes anya élt az élethosszig tartó személyijövedelem­adó-mentességgel, és ezzel nemcsak a kisgyermekeseket támogatják, hanem azokat a családokat is, ahol már kirepültek a gyerekek.

Novák Katalin szerint egyre többen mernek nagycsaládot alapítani, kezd újra divatba jönni a nagycsaládos lét, és az őket övező tisztelet is növekszik. A nagyszülői gyed lehetőségének is örülnek a családok – tette hozzá az államtitkár -, az utóbbi hónapokat azonban beárnyékolta a koronavírus-járvány, így kevesebben éltek ezzel a lehetőséggel, mint ahányan eredetileg tervezték. Átmenetileg könnyítettek is a szabályozáson – fűzte hozzá.

Kiemelte, július elsejétől azok, akik cseden, gyeden vagy gyesen vannak, ingyenes nyelvvizsgát, KRESZ-tanfolyamot és -vizsgát tehetnek. “Ebben a nehéz időszakban szeretnénk, ha a nyugdíjasok is éreznék, hogy nem kell összébb húzniuk a nadrágszíjat, ezért a tizenharmadik havi nyugdíjat négy lépésben visszaépítjük jövő év elejétől. Korszakhatárnak érzem, hogy jövő júliustól az a dolgozó nő, aki gyermeket vállal, a szülést követő fél évben többet fog keresni, mint a szülést megelőzően, vagy mintha nem vállalt volna gyermeket. Ilyen sincs máshol a világon. Szeretnénk anyagi és erkölcsi értelemben is minél inkább megbecsülni azt, aki felelősen vállal gyermeket” – fogalmazott Novák Katalin.

Elmondta azt is, a magyar emberek majdnem háromnegyede úgy gondolja, hogy a családvédelmi akcióterv segíti a demográfiai folyamatok pozitív irányba elmozdulását. “Gondoljunk csak bele: ezerhétszázzal több családot ért a gyermekáldás öröme. És azt se felejtsük el, hogy csökkent a válások száma, amely hatvan éve nem volt ilyen alacsony, és mérséklődött a terhességmegszakítások száma, a természetes fogyás mértéke is. Ezek a tendenciák cáfolják azokat a huhogókat, akik évek óta hangoztatják: a demográfiai folyamatokat nem lehet befolyásolni, nem lehet jó irányba fordítani. Egyben azt is igazolják, hogy a hatékony családpolitika az egyik legjobb befektetés” – hangsúlyozta.

Az interjúban szó esett a meddőségi kezelésekről is, a témában az államtitkár azt közölte, Magyarországon minden hetedik, mintegy százötvenezer párt érintenek meddőségi problémák, fontos, hogy ezeket időben felismerjék, és tudják orvosolni. Ehhez az állam minden rendelkezésre álló segítséget igyekszik megadni, ezért növelték az állam felelősségét ezen a területen: csökkentették a beavatkozások árát, javították a hozzáférést.

A koronavírus-járvány a meddőségi kezeléseket is megnehezítette, talán mostanában térhet vissza az élet ezen a területen is a normális kerékvágásba. Ezzel együtt sokan jelzik, hogy a meddőségi kezelések ingyenessége komoly segítség azoknak, akik már lemondtak a gyermekáldásról anyagi okok miatt – fűzte hozzá. A koronavírus-járvány kezeléséről azt mondta, az egyik fontos tanulság az, hogy folyamatosan figyelni kell, állandó készenléti állapotban kell lenni.

“A receptek már megvannak, amelyek az eddigi tapasztalatok szerint működtek Magyarországon. Ezeket a recepteket kell elővennünk, ha megérkezne a második hullám. Igaz, egy jól bevált recepten is mindig lehet javítani, sőt kell is. Egy biztos, mindent megteszünk, hogy a magyar családokat biztonságban tudjuk” – olvasható az interjúban.

 

Előző sztori

Romániában megközelítette a 900-at az új esetek száma

Következő sztori

Fidesz-KDNP: a baloldal és a Momentum lenézi az időseket és a vidékieket

Legutóbbi hasonló cikkek