Gazdaság

A szakképzésben tanulóknak is járhat a diákhitel

A szakképzésben tanulóknak is járhat a diákhitel

2020. július 23., csütörtök
A szakképzésben tanulóknak is járhat a diákhitel

A Gazdasági Kabinet javaslatot fogalmazott meg a kormány részére annak érdekében, hogy a jövő tanév tavaszi félévében a szakképző intézmények tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszonyban résztvevők is élhessenek a diákhitel adta lehetőségekkel. A javaslat több mint 57 ezer felnőttoktatásban résztvevőnek és 220 ezer szakképzésben tanuló diáknak hozhat könnyebbséget - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t a kabinet csütörtöki ülését követően.

A pénzügyminiszter kifejtette: a járvány megelőzése mellett a kormány legfontosabb feladata a gazdaság újraindítása, a koronavírus miatt leginkább érintett ágazatok megsegítése, amellyel új munkahelyek teremthetők. Elmondta: a diákhitel szakképzésre való kiterjesztése a hazai gazdaság versenyképességét erősíti, ezzel egyidejűleg a munkavállalókat is támogatja abban, hogy a vállalkozások igényeinek megfelelően új, korszerű és piacképes szakmai tudást szerezhessenek. A szabadon felhasználható képzési hitel akár havi 150 ezer forint is lehet. A szakképzéshez felvett diákhitel visszafizetésére a tanulmányok befejezése után tíz év áll rendelkezésre - tette hozzá a miniszter. A Gazdasági Kabinet mindemellett kiemelten kezeli a turisztikai fejlesztések ügyét, és mindent megtesz az ágazatot ért károk enyhítése érdekében. Varga Mihály elmondta: a testület a csütörtöki ülésén többek között a turistautak melletti szálláshelyek fejlesztéséről is tárgyalt. Ennek értelmében javasolja a kormánynak a nemzeti parkok és erdőgazdaságok területein található turistaszállások felújítására forrás biztosítását az idei költségvetésből.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.