Közélet

Megugrott a diákmunkára jelentkezők száma

Megugrott a diákmunkára jelentkezők száma

2020. június 16., kedd
Megugrott a diákmunkára jelentkezők száma

A korábbi évekhez hasonlóan megugrott a diákmunkára jelentkezők száma az érettségi lezárásával párhuzamosan, azonban a munkaerőhiány helyett túljelentkezés tapasztalható – derült ki a Magyar Hírlapnak nyilatkozó iskolaszövetkezetek válaszaiból.

Az elmúlt két szezonban a munkaerőhiány volt a jellemző a diákmunka szektorra is. A megrendeléseket a szektor 80-85 százalékos hatásfokkal tudta kielégíteni. A kialakult helyzet hatására sok diák elveszítette a munkáját és ezzel a megélhetését is, így ők folyamatosan fürkészik az iskolaszövetkezetek kínálatát – válaszolta a portál megkeresésére Virág Viktor, a MADS – Márton Áron Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja.

Kifejtette, jelenleg egy meghirdetett pozí­ció­ra két-háromszoros túljelentkezés van, a honlap-látogatottságuk majdnem harmadával, míg a közösségi olda­laik látogatottsága 75 százalékkal nőtt az elmúlt év hasonló időszakához képest. Az őket felkereső diá­kok kétharmada már szövetkezeti tag

„Területeket illetően legnagyobb létszámban jelenleg gyorséttermi munkakörökbe keresünk diákokat az ország teljes területére. Ezen kívül vannak irodai pozí­cióink is, némelyik betöltéséhez vagy idegennyelv-tudásra, vagy pénzügyi, számviteli, esetleg mérnöki előtanulmányokra van szükség” – ismertette. A portfóliójukban 95 százalékban olyan munkák találhatók, amelyek hosszú távúak, egész évben végezhetők – tette hozzá. Az általános tendencia viszont, hogy jelenleg minden pozícióra jelentkeznek a diákok, nem figyelhető meg olyan mértékű szelektálás részükről, mint az elmúlt években. Nem ritka, hogy egy diák két-három pozíciót is megpályáz, teljesen eltérő munkakörökben. „Azt javasoljuk, hogy folyamatosan figyeljék a honlapunkat és közösségi oldalainkat, mert folyamatosan töltjük fel az új munkalehetőségeket. Minden egyes munkakör betöltéséhez egy kiválasztási folyamaton kell átesni, ami napokat is igénybe vehet, szerződést csak a pozitív kiválasztás esetén kötünk a tagokkal vagy léptetünk be új tagot szövetkezeteinkbe. Csak úgy belépni se az iskola-, se a nyugdíjas-szövetkezetekbe nem lehet, konkrét munkára kell szerződni” – tette hozzá Virág Viktor. A Job Force Iskolaszövetkezet a lap megkeresésére azt mondta, az érettségik lezárásával párhuzamosan a korábbi évekhez hasonlóan megugrott a diákmunkára jelentkezők száma. Náluk meglévő és új tagok egyaránt jelentkeztek munkára. A legtöbb lehetőség, amit kínálnak, egész évben elérhető, de a nyári szabadságolások és szezonális igények miatt ilyenkor több diák akár nagyobb óraszámban is tud dolgozni. Diákmunka szempontjából jelenleg a kiskereskedelemben és a mezőgazdaságban van a legtöbb lehetőség – tették hozzá. Jelenleg a legnépszerűbb szezonális pozíciók a Balaton környéki kereskedelmi egységekben kínált lehetőségeik.

Jellemzően ismert cégekhez mennek a diákok. Az árufeltöltés népszerű a tanulók, hallgatók között, mert nem igényel előképzettséget, és klimatizált üzlethelyiségekben történik a munkavégzés.

A cég szerint fontos tudni még, hogy a nagyobb városokban vagy azok közvetlen vonzáskörzetében lévő diákoknak könnyebb a helyzetük. Érdemes év közben is akár kisebb óraszámban dolgozni, mert a megrendelők elsőként az állandó diákoknak biztosítanak lehetőséget. Így lehet egyben a legjobb műszakokra lecsapni. Csak nyári munka esetén szerintük is érdemes már a szezon elején jelezni a munkavállalási szándékot, de folyamatosan érkeznek az igények, és ők is eszerint tudják szervezni a munkalehetőségeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.