Hírzóna

Meghaladta az ezret Ukrajnában a halálos áldozatok száma

Meghaladta az ezret Ukrajnában a halálos áldozatok száma

2020. június 21., vasárnap
Meghaladta az ezret Ukrajnában a halálos áldozatok száma

Ukrajnában vasárnapra kevesebb új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, mint a megelőző két napban, a betegség halálos áldozatainak száma viszont átlépte az ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

Az elmúlt nap alatt 735 új esettel az azonosított fertőzöttek száma elérte a 36 560-at, az elhunytak száma pedig nyolc újabb halálos áldozattal 1002-re emelkedett. Eközben eddig 16 509-en gyógyultak meg, közülük előző nap 103-an. A fertőzöttek napi növekménye jóval alacsonyabb a megelőző két napinál, amikor 841, illetve minden eddigi rekordot megdöntő, 921 volt, viszont még így lényegesen meghaladja a tavaszit, amikor 300 és 500 közötti napi növekedést regisztráltak. A legtöbb új fertőzéses esetet megint a nyugati országrészből jelentették Lviv megyéből, az ország harmadik legfertőzöttebb régiójából 101-et, Rivne megyéből 96-ot, valamint Kárpátaljáról 80-at. Kárpátalja megyében az egészségügyi tárca adatai alapján eddig 2149 fertőzöttet azonosítottak, közülük 54-en haltak meg és 842-en győzték le a kórt. A fővárosban, Kijevben előző nap 73 új beteget regisztráltak és egy újabb haláleset történt. Velük együtt a járvány kitörése óta az azonosított fertőzöttek száma a fővárosban elérte a 4325-öt - amivel megelőzte az eddig az ország legfertőzöttebb területének számító Csernyivci megyét -, az elhunytaké pedig 98-ra emelkedett, miközben eddig 1391-an gyógyultak meg. A romániai határnál lévő Csernyivci megyében a regisztrált fertőzöttek száma 4324, az elhunytaké 171, a gyógyultaké pedig 1563. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter vasárnapi tájékoztatóján arról beszélt, hogy Ukrajnában az egészségügyi dolgozók közül már 5998-an betegedtek meg, és az országban azonosított fertőzöttek 17 százalékát teszik ki. Előző nap újabb 48 egészségügyi dolgozónál állapították meg a koronavírus-fertőzöttséget. MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.