Közélet

Időt nyert a székelyek fontos ügye

Időt nyert a székelyek fontos ügye

2020. június 20., szombat
Időt nyert a székelyek fontos ügye

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésének késő esti szavazásán a koronavírus okozta járvány miatt jóváhagyta az európai polgári kezdeményezésekhez szükséges aláírások összegyűjtésére, azok tagállami ellenőrzésére és igazolására vonatkozó határidők visszamenőleges meghosszabbítását tartalmazó bizottsági javaslatot - közölte az uniós parlament.

A 653 szavazattal, tíz ellenszavazat és két tartózkodás mellett jóváhagyott javaslat szerint hat hónappal hosszabbodna meg a gyűjtési időszak azon kezdeményezéseknél, amelyek esetében a támogató nyilatkozatok gyűjtése 2020. március 11-én már folyamatban volt.

Ebbe a kategóriába tartozik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított, a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért indított polgári kezdeményezés is. A nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy uniós szintű jogszabály szülessen azon régiók kiemelt támogatásáról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

Az elfogadott javaslat értelmében a tagállamok kérhetik az ellenőrzési és igazolási szakasz meghosszabbítását egytől három hónapig terjedő időszakkal, ha egyébként nem tudnák időben elvégezni a feladatot. Az uniós intézmények elhalaszthatják a polgári kezdeményezés szervezőivel szükséges találkozókat és a nyilvános meghallgatásokat. Ezekre akkor kerül majd sor, amikor az közegészségügyi helyzet megengedi.

A javaslat fenntartja a gyűjtési időszak meghosszabbításának a lehetőségét arra az esetre, ha a közegészségügyi helyzet nem normalizálódik idén szeptember 11-ig, vagy ismét kijárási tilalmat vezetnek be. A hosszabbítások időtartama esetenként három hónap, de a gyűjtésre összesen legfeljebb 24 hónap állhat rendelkezésre.

Az eredeti javaslathoz képest az EP úgy könnyítené a további nehézségek esetére fenntartott intézkedések életbe léptetésének feltételeit, hogy azok jóváhagyásához az eredetileg előírt tagállami többség, vagy az unió lakosságának legalább 35 százalékát képviselő tagállam helyett a tagállamok negyedét írja elő. A képviselők azt is megengednék, hogy a polgári kezdeményezések szervezői videokonferenciák keretében vehessenek részt a meghallgatásokon vagy a találkozókon. Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselője, a javaslat jelentéstevőjeként azt mondta, az EP-nek mindent meg kell tennie azért, hogy a részvételi demokrácia legfontosabb uniós eszköze minél hamarabb egyértelmű szabályok mellett és a régi hatékonysággal visszatérjen a rendes kerékvágásba. "A polgárok részvétele elengedhetetlen az unió megerősítéséhez" - fogalmazott a képviselő. A pénteki jóváhagyást követően az Európai Parlament tárgyalást kezd az általa javasolt módosításokról a tagállamokat tömörítő tanáccsal azzal a céllal, hogy a folyamat gyors lezárását követően már júliusban hivatalosan is jóvá lehessen hagyni a hosszabbítást. A tanács június 17-én módosítás nélkül hagyta jóvá a bizottsági álláspontot. Ha a parlament és a tanács megállapodik a hosszabbítás végleges formájáról, akkor a hivatalosan is jóváhagyott ideiglenes intézkedések 2022 végéig maradnak érvényben.

(MTI, MN)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.