Közélet

Elhunyt Bálint gazda

Elhunyt Bálint gazda

2020. június 21., vasárnap
Elhunyt Bálint gazda

101 éves korában elhunyt Bálint György kertészmérnök, volt országgyűlési képviselő - az ország Bálint gazdája. A hírt Facebook-oldalán közölték vasárnap este.

Bálint György 1919. július 28-án Gyöngyösön született, kertészmérnöki oklevelét a budapesti Magyar Királyi Kertészeti Akadémián 1941-ben kapta meg, majd 1949-ben a Magyar Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát is szerzett. Dolgozott főagronómusként és főkertészként, agrártankönyveket írt, különböző kertészeti szaklapokat szerkesztett és több újságban rendszeresen publikált is. 1981-től 2009-ig a Magyar Televízió Ablak című közérdekű magazinműsorának állandó munkatársa volt, 1991-től főszerkesztője lett a csatorna Gazdaképző című adásának. Televíziós szerepvállalása óta nevezik "Bálint gazdának". 1994-ben belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe, a párt Országos Tanácsának tagjává választották. 1994 és 1998 között országgyűlési képviselő volt. 1995-ben megszerezte kandidátusi fokozatát a kommunikáció témaköréből. 2009-ben kilépett az SZDSZ-ből, alapító tagként részt vett a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) megalapításában. Munkásságát többek közt a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (2005) és Prima Primissima Díjjal (2017) is elismerték, Budapest és Gyöngyös díszpolgára is volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.