Közélet

Csehov klasszikusával indul az évad a Szegedi Nemzeti Színházban

Csehov klasszikusával indul az évad a Szegedi Nemzeti Színházban

2020. június 17., szerda
Csehov klasszikusával indul az évad a Szegedi Nemzeti Színházban

Az idei évad hivatalosan véget ért a Szegedi Nemzeti Színházban, de a kulisszák mögött folytatódik a munka a 2020/21-es évad első bemutatója, a Sirály olvasó- és elemzőpróbáival. Csehov drámáját szeptembertől Barnák László főigazgató rendezésében láthatja a közönség a Kisszínházban.

– Olyan művet kerestem, melyben sok színésznek lehet izgalmas feladatokat adni, így került képbe Csehov és a Sirály. Szeretnék szembenézni a magam vacakságaival, gyarlóságaival, illetve a bennem és talán mindannyiunkban bujkáló félelmekkel és szorongásokkal. A nyomorúságaink ellenére a boldogságot kereső vággyal. Ha jól dolgozunk, valószínűleg a közönség is azonosul ezzel – vázolta a darabválasztás hátterét a rendező. Csehovot színpadra állítani a rendezők és a színészek számára is mindig izgalmas feladat. A történet több mint százhúsz éves, mégis ismerős mindenki számára.

A rendező korábban is foglalkozott már a drámával, a Kooperáló színházpedagógiai program keretében már létrehoztak egy Sirrály című osztálytermi előadást. A most készülő produkció annak ellenére, hogy szociológiai, társadalmi értelemben nem aktualizálják, mégis friss lesz, hiszen reagál a mai, megváltozott viszonyrendszereinkre. A főigazgató ezzel az előadással szeretné folytatni azt az ifjúsági sorozatot, amely legutóbbi rendezésével, az Időfutárral elindult: megszólítani, közelebb hozni a fiatalokat a színházhoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.