Közélet

Átadták Müller Cecíliának a Szent Adalbert-díjat

Átadták Müller Cecíliának a Szent Adalbert-díjat

2020. június 26., péntek
Átadták Müller Cecíliának a Szent Adalbert-díjat

Szent Adalbert-díjat adományozott a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Müller Cecília országos tiszti főorvosnak csütörtökön az elmúlt időszakban, a koronavírus-járvány idején tanúsított emberségéért, szakmai alázatáért, hitéért, a „csendes evangelizációért” – számolt be a Magyar Nemzet.

Müller Cecília a díjátadót követően a Magyar Nemzetnek elmondta, az elmúlt időszak olyan kötelességként nehezedett az operatív törzsre, hogy nem is gondolkodtak azon, hogy mennyit bírnak, csak tudták: tenni kell a dolgukat. – Nyertünk két hónapot Vuhanhoz képest, de épp az volt az az idő, amit meg kellett ragadni és cselekedni, így nem gondolkodtunk azon, hogy éjjel van vagy nappal, esetleg hétvége – fogalmazott. A tiszti főorvos asszony szerint a napi tájékoztatók szükségesek voltak ahhoz, hogy az ország a megfelelő forrásból tájékozódjon, de ezek lezárultával sincs vége a munkának, hiszen ez csak egy kis szelete volt a napi feladatoknak. – Az operatív törzs nagy előnye, hogy mindenki részt vett benne, sőt, szorosan együttműködött, akinek szerepe volt a járvány visszaszorításában: az összefogás is segített abban, hogy kedvezően alakult a helyzet Magyarországon – tette hozzá. Az őt ért támadásokról Müller Cecília azt mondta, korábban zavarták, bántották ezek, de ebben az intenzív időszakban – az imáknak köszönhe­tően is – leperegtek róla. A Szent Adalbertről (az esztergomi egyházmegye védőszentjéről, aki megkeresztelte Szent Istvánt) elnevezett díj odaítéléséről ellenszavazat nélkül döntött a KÉSZ elnöksége. A Szent Adalbert-díjat a KÉSZ 2011-ben adta át először, akkor Járóka Lívia európai parlamenti képviselőnek, azóta pedig mások mellett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Velkey György orvos, az MRE ­Bethesda Gyermekkórház főigazgatója is megkapta az elismerést.

(Kiemelt kép: Teknős Miklós)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.