Közélet

160 ezer egészségügyi dolgozó kap félmilliós juttatást

160 ezer egészségügyi dolgozó kap félmilliós juttatást

2020. június 14., vasárnap
160 ezer egészségügyi dolgozó kap félmilliós juttatást

Az egészségügyi szolgáltatók készítik elő az 500 ezer forint egyszeri juttatás kifizetését, az átláthatóság és a többes juttatások elkerülése érdekében ezek rögzítik dolgozóik jutalmának kifizetési kérelmét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel.

Az Emmi közleményében kiemelte: a kormány korábbi ígéretéhez híven meghálálja az egészségügyben dolgozók járvány idején tanúsított áldozatvállalását, embert próbáló helyzetekben való helytállását, így július 1-jén bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást kap 160 ezer egészségügyi és egészségügyben dolgozó. Az ellenzéki sajtótermékekben megjelent álhírek az egyszeri bérkifizetés részleteiről nem értékelhetők másként, mint hangulatkeltésként, hogy elvegyék a figyelmet arról, hogy Semmelweis-napra az egészségügyi ágazat szereplői ebben a rendkívüli juttatásban részesülnek - írták. Tájékoztatásuk szerint az egészségügyi szolgáltatók dolga, hogy a juttatásra jogosult dolgozóikat lejelentsék, ezt nem a dolgozóknak maguknak kell megtenniük. Az egészségügyi dolgozók jutalmának kifizetési kérelmét - a bérkiegészítéshez hasonlóan - a szolgáltatók adminisztrációs rendszerén keresztül kell rögzíteni.

Hangsúlyozták: a jutalomra mindenki csak egyszer jogosult, tehát a kifizetés annak számára is csak egyszer történik meg, akinek több jogviszonya van, illetve a főállása mellett további jogviszonnyal rendelkezik, ezért az átláthatóság és a többes juttatások elkerülése érdekében az adatokat dolgozónként szükséges rögzíteni.

Ezt a jelentést az egészségügyi szolgáltatók végzik és nem jelentkezhet adminisztrációs többletteherként, hiszen már kialakított gyakorlatuk van az ehhez hasonló intézkedések végrehajtásában. A közfinanszírozott ellátást végző, de magán fenntartású szolgáltatók számára pedig így nyílik lehetőség az egyszeri rendkívüli juttatás kifizetésére - közölték. Az intézkedés gördülékenységét az Emmi szerint az is jelzi, hogy a mintegy 11 ezer érintett szolgáltatóból pár nap alatt már 3 ezer leadta az igényét a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.