Gazdaság

Pünkösdkor tele lesz vendéggel Szeged és Makó környéke

Pünkösdkor tele lesz vendéggel Szeged és Makó környéke

2020. május 30., szombat
Pünkösdkor tele lesz vendéggel Szeged és Makó környéke

Pünkösddel startol a 2020-as turisztikai szezon belföldön, az ünnepi hosszú hétvégén több mint 150 ezer vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyeken – közölte a Magyar Nemzettel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese.

Könnyid László elmondta: május végén robbanásszerűen növekednek az előzetes szobafoglalások, és kifejezetten kedvező kilátásokat mutat az év második fele az újraindult vidéki turizmusban, mivel idén a lakosság kétharmada a biztonság miatt magyarországi nyaralásra készül. Nem hagyják magukban elnyomni a magyarok az utazási szándékot, pünkösdkor mintegy 150 ezer vendégéjszakát jegyeznek a hazai szálláshelyek, ezek döntő többsége a szálloda kategóriában mutatkozik. De valamennyi biztonságos turisztikai lehetőség népszerű lesz az idén, például a falusi vendéglátásban résztvevő szolgáltatóhelyek is, mivel úgy tűnik, az idei év a belföldi turizmusé.

A lakosság meghatározó többsége a folyamatos felmérések szerint egyértelműen úgy vélekedik, hogy ebben az esztendőben a külföldinél biztonságosabb a Magyarországon tervezett utazás – közölte a Magyar Nemzettel szombaton Könnyid László.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese a belföldi turizmus mostanra időzített újraindulásáról elmondta: érezhető, hogy a jó idő érkeztével és a korlátozások megszűntével fokozódik az utazási lendület itthon, júliusra, augusztusra már szépen telítődnek a szállodák: előbbi hónapra 80 ezer, míg utóbbira eddig 72 ezer foglalás érkezett. – A rekordszintű évzárás után erősen indult az idei év, ehhez képest a vírus megjelenésének következtében a mélypont márciusban volt. Május végén viszont már a márciusi foglalási arány négyszeresét érték el a belföldi szállodák, és láthatóan gyorsul a foglalások beérkezése a tanév végének közeledtével is – mondta Könnyid László.

Sűrű nyár a Balatonnál

Elmondta: a mostani hosszú hétvégén Balatonfüred, Siófok, Hévíz, Hajdúszoboszló a legkeresettebb pihenőhelyek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) online látható előfoglalások szerint, alapvetően a Balaton vonzáskörzetébe utaznak el a legtöbben, ami előrevetíti a nyári tendenciákat is. – Ezzel együtt nemcsak a magyar tengernél, hanem más turisztikai régiókban, összességében a vidéki Magyarországon is nagyobb az érdeklődés. Például a már tavaly is népszerű Eger, Tokaj környéke, a Mátra, a Bük, a Dunakanyar, vagy

Makó és Szeged környéke

, Sopron térsége ugyancsak keresett desztinációk – ismertette az MTÜ vezérigazgató-helyettese.

Feljövőben a vidék

Kiemelte, hogy az adatszolgáltató központ adatai szerint nincs változás a már korábbi években is toplistás utazási területként jegyzett célpontok rangsorában. Sőt mint mondta, egyre inkább úgy tűnik, hogy nem hagy mély nyomot a vírus miatt sokkszerűen beállt tavaszi állapot, inkább csak átmenetileg bénította le a rekordidőszakot maga mögött tudó, tavaly a nemzetközi kínálatban is élenjáró magyarországi turizmust.

– Az NTAK kimutatásaiból azt látjuk, hogy a vidéki Magyarországon ezen a héten már nagyon intenzíven nőttek a szálláshelyekre érkező foglalások. A fővároson kívüli enyhítések május eleji, miniszterelnöki bejelentése óta lényegében folyamatosan javul a belföldi szállások telítettsége, jelenleg naponta több mint kétezer foglalást regisztrálnak – mondta.

A biztonság az első

Újdonságként azt is megfigyelték, hogy egyre nagyobb a magyarok igénye az iránt, hogy olyan természeti tájakat, turisztikailag vonzó térségeket, településeket is megismerjenek, amelyeket eddig nem látogattak meg.

– Kifejezetten nőtt az érdeklődés az új, hazai élmények iránt. Emögött a biztonság iránti elsődleges igény mutatkozik. A közelség miatt időben könnyebben kezelhető előfoglalás rugalmas lehetőségei, a kreatív újszerű megoldások és főként a szálláshely környékén elérhető élménylehetőségek kínálata szempontjából egyértelműen kirajzolódik, idén a magyar turizmusra szavaznak a legtöbben.

Inkább itthon maradnak

Ugyan látható, hogy közeli országokba is terveznének utazásokat, ám a külföldi desztinációkról is az alapján döntenek, hogy az adott ország miként kezelte a vírushelyzetet és most milyen körülmények várják ott az utazókat – részletezte Könnyid László legújabb trendeket.

Vagyis az lett a tipikus jellegzetesség a vírus után újraindult turizmusban, hogy a lakosság tudatosabbá vált, és alapvetően azt méri fel a nyaralás tervezésekor, hogy a járványügyi védekezésnek maradéktalanul megfelel-e a kínálkozó szálláshely egy adott térségben. Ez minden más szempontot is felülír, például a megszokott kényelmi szolgáltatásokkal szemben.

Rugalmas lemondással

A versenyképesség új irányaihoz az is hozzátartozik, hogy az adott szálloda vagy panzió, magánszálláshely mennyire kezeli rugalmasan az utolsó pillanatban érkező vagy lemondott foglalásokat, illetve a turista például már arra is figyel, hogy a szobafoglaláskor milyen tájékoztatást kap a vírus elleni felkészültségről – jelezte a szakember. Idén jellemző lesz – folytatta –, hogy a családok több rövidebb, két-három napos utazásra indulnak belföldön, habár azok között, akik korábban tengerparti nyaralásra jártak, meghatározó arányban vannak a hosszabb itthoni nyaralást választók is. Körükben nem változott, hogy a legnépszerűbbek továbbra is a nagyobb szállodák, amelyekben van lehetőség wellnessre, és előfordul, hogy egy vagy két hétre is lefoglalnak egy családi pihenést.

Élen a fiatal felnőttek és a családosok

Úgy tűnik, leginkább a családosokban és a munkaerőpiacon már aktív, fiatalabb korosztály utazási kedve a legélénkebb, ezekben a rétegekben a legtöbb az előfoglalók száma. Emellett egyre nagyobb az igény a minőségi szolgáltatások iránt – jelezte Könnyid László.

(Kiemelt kép: Frank Yvette)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.