Hírzóna

Ismerősüket rabolta ki egy szegedi pár

Ismerősüket rabolta ki egy szegedi pár

2020. május 7., csütörtök
Ismerősüket rabolta ki egy szegedi pár

A szegedi rendőrök rövid időn belül elfogtak, majd őrizetbe vettek egy helybeli férfit és egy nőt, akik elvették ismerősük pénzét a városban - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint a 40 éves férfi és 24 éves nő május 5-én 10 óra körül ment be a sértett házába Szeged-Kiskundorozsmán. A páros pénzt követelt a férfitól, aki azt mondta, hogy nincs neki. A 40 éves gyanúsított ekkor megragadta a sértettet és a nyakánál fogva a falhoz nyomta, ezalatt a nő átkutatta a zsebeit és kivett hétezer forintot. Távozás közben a feltételezett elkövetők magukkal vitték a férfi kerékpárját és utazótáskáját is. A rendőrök a bejelentéstől számított néhány órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható párost, akiket a Szegedi Rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak. Ellenük rablás bűntettének, valamint lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók a feltételezett elkövetőket őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A megtartott kutatás során az egyenruhások lefoglalták az eltulajdonított kerékpárt és utazótáskát, majd visszaadták azokat a tulajdonosnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.