Közélet

Könnyítéseket vezettek be a családtámogatásoknál

Könnyítéseket vezettek be a családtámogatásoknál

2020. április 24., péntek
Könnyítéseket vezettek be a családtámogatásoknál

Több könnyítést vezettek be a családtámogatásoknál, így például a babaváró támogatást a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet alatt született gyermekek után utólag, a veszélyhelyzet utáni két hónapban is lehet igényelni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken a TV2 Mokka című műsorában.

Novák Katalin azt mondta, hogy a lejáró határidőket kitolták a veszélyhelyzet utánra, valamint a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a babaváró támogatás életkori határait is meghosszabbították a veszélyhelyzetet követő 30 napig. Előbbiek egyik feltétele a folyamatos munkaviszony, ezért aki a járvány miatt elveszíti állását, a veszélyhelyzet időszakát, legfeljebb hat hónapot beszámíthat munkaviszonyként - emelte ki. Hozzátette: a veszélyhelyzet után legfeljebb három hónap áll a rendelkezésre munkát találni, ez alatt még nem szakad meg az addig megszerzett jogosultsági időszak.

A könnyítések között említette még, hogy a hiteltörlesztési moratórium érvényes a csok-kölcsönre és a babaváró támogatásra is. Utóbbi esetében pedig lehetővé tették, hogy a feleség meghatalmazásával a férj egyedül is igényelhesse a bankfiókban a hitelt.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a családtámogatások továbbra is elérhetők, és az érdeklődés is változatlan irántuk. Novák Katalin beszélt arról is, hogy a közelmúltban elindult a

www.onkentes.gov.hu

, amelyen szervezetek toboroznak önkénteseket. A segítséget nyújtók a honlapon megnézhetik, miben tudnak segíteni a környezetükben, a segítségre szorulók pedig a szervezeteknek jelezhetik, mire van szükségük - ismertette az államtitkár.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.