Hírzóna

Katasztrófavédelem: kezdődik a szúnyogirtás

Katasztrófavédelem: kezdődik a szúnyogirtás

2020. április 3., péntek
Katasztrófavédelem: kezdődik a szúnyogirtás

Megkezdődött a 2020-as országos szúnyoggyérítési program végrehajtása - tájékoztatta a programért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken az MTI-t.

Mukics Dániel közölte: első lépésként a Velencei-tó nádasaiban a lárvák irtását kezdik meg biológiai eljárással. A katasztrófavédelem által felkért szakértők hetekkel ezelőtt elkezdték felmérni a rovarok tenyészőhelyeit és megállapították, hogy a nagyobb tavaknál a napokban megindult a lárvák fejlődése - tette hozzá. A biológiai eljárással egy a természetben is előforduló talajlakó baktérium által termelt, fehérjét tartalmazó folyadékot juttatnak a vízbe, ahol a lárvák fejlődnek. A szer kizárólag a szúnyoglárvákra jelent veszélyt, a felhasznált dózisban minden más élőlényre teljesen ártalmatlan. Ezt a folyadékot repülőről juttatják a Velencei-tó nádasaiba - ismertette. A katasztrófavédelem kiemelt célja, hogy minél nagyobb arányban alkalmazzák a gyérítés során a biológiai eljárást. Ehhez az szükséges, hogy a szakértők feltérképezzék azokat a területeket, ahol a szúnyogok kifejlőnek - mondta Mukics Dániel. MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.