Közélet

Fontos a magyar termékek preferálása

Fontos a magyar termékek preferálása

2020. április 14., kedd
Fontos a magyar termékek preferálása

Nagy István agrárminiszter keddi sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a magyar gazdatársadalomnak, az élelmiszeriparban dolgozóknak, a kereskedelemben dolgozóknak és a logisztikában dolgozóknak is.

A magyarországi élelmiszer-előállítás nem pusztán egy a gazdasági ágazatok közül, hanem a magyar emberek ellátásának egyik legfontosabb pillére.

Az elmúlt hetekben sokat dolgoztunk azon, hogy biztosítsuk az élelmiszer megtermelésének feltételeit és a fogyasztókhoz való eljutásának biztonságát – jelentette ki a miniszter. Nagy István elmondta, feldolgozták a szakmai szervezetek javaslatait a gazdaságvédelmi akciótervhez, és ennek alapján állították össze a saját mezőgazdasági akciótervüket. A legfontosabb célunk most az értékesítési lehetőséget, a bevételek, és a gazdaságok működéséhez szükséges munkaerőnek a biztosítása. Ennek szellemében nyílt levélben kértem a Magyarországon működő élelmiszer-kiskereskedelem világvezetőit a hazai beszállítók és a magyar termékek preferálására az import helyett – közölte az agrárminiszter.

A munka világát érintően az agrárminisztérium elindította a munkaszuret.hu internetes oldalt,

egy olyan online platformot, amelyen keresztül az idénymunkát kínáló agrárvállalkozások nyújtotta munkalehetőségeket minél több magyar ember számára meg tudjuk nyitni, és meg tudjuk mutatni a bevételszerzés lehetőségét mindazoknak, akik most más gazdasági ágazatokban tartósan vagy átmeneti jelleggel elvesztették megélhetésüket. Hiszen az agráriumban az idénymunka erő hiánya az komoly gondokat okoz, itt az eperszezon, itt a spárgaszezon, és ezt a feladatot el kell tudnunk végezni idénymunkásokkal. Kérem ezért most is azokat az ágazatokban dolgozókat, akik ideiglenesen munkájukat elvesztették, éljenek azzal a lehetőséggel, amelyet a magyar agrárium kínál az ő számukra – hívta fel a figyelmet Nagy István.

Az év végéig megkötött új hitelszerződések vonatkoztatásában megemeltük a felvehető hitel maximumát a jelenlegi 100 millióról 200 millió forintra. Az agrárminisztérium költségvetési forrásaiból jelenleg is nyújtott kamat- és kezességi díjtámogatást pedig 100%-ra emeltük – fogalmazott.

Valamint vállaltuk a hitelek megkötésével, fenntartásával kapcsolatos költségek 100 százalékának a megtérítését – jelentette ki az agrárminiszter. Nagy István elmondta, az agrár Széchenyi-kártya esetében az eddigi 18 600 hitelügylet, és az ennek keretében kihelyezett 200 milliárd forint hitel jól mutatja, hogy ehhez a járványügyi forráshoz tényleg könnyű hozzáférni, nem véletlen, hogy kulcsszerepet játszott az egyéni gazdaságok hitelezésének kutatásában. Van néhány olyan ágazat, amely sajnálatos módon már most komolyabb válsághelyzettel kénytelen szembenézni. Ezek azok, amelyek esetében minden piaci szereplő értékesítése, szolgáltatása közvetlenül kapcsolódik a lényegében szünetelő turizmushoz és vendéglátáshoz, emiatt bevételek radikálisan csökkentek vagy megszűntek. Ezért döntött úgy a kormány, hogy

más gazdasági területekhez hasonlóan a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál is június végéig a munkáltatók mentesülnek a munkavállalók munkabérei utáni közterhek megfizetése alól,

továbbá a munkavállalóknak a járulékok közül csak a 4%-os természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetniük, de annak mértéke nem haladhatja meg a 7710 forintot. A miniszter közölte, a járvány a lehető legrosszabbkor, a legfontosabb értékesítési időszakában törte ketté a dísznövényekkel foglalkozó vállalkozások tevékenységét, ezért ezek a könnyítések őket is megilletik, a kormány álláspontja szerint rájuk is kiterjesztésre kerülnek. Az agrárminisztérium javaslatcsomagjában számos további lehetséges beavatkozási eszközt megfogalmazott. Rendelkezünk rövid távú válságkezelési intézkedésekkel, valamint a gazdaság újraindítását támogató beruházási programokra vonatkozó tervekkel, programokkal is. A gazdaságvédelmi akciótervben tehát eddig is kiemelt szerepet kapott az agrárium.

Múlt héten a terület számára célzott segítséget jelentő intézkedések az ágazat nehézségeinek minél hatékonyabb leküzdését fogják szolgálni

– jelentette ki Nagy István. Más ágazatokkal ellentétben a mezőgazdaság folyamatos időjárási, piaci, állat- és növény-egészségügyi járványok okozta kockázatok gyakran jelentkező ágazati válságkörülmények között működik, ezért fontosnak tartom, hogy a válságmenedzsmentben szerzett tapasztalataink és eszközrendszerünk segítsenek bennünket a mostani nehéz helyzet leküzdésében is. Azt kell mondanunk, hogy legfontosabb az ember, és mindaz a munka, amit gazdáink, gazdálkodóink végeznek az elkövetkező napokban is. Adja Isten, hogy legyen elég erejük, kitartásuk ahhoz, hogy ezt a munkát továbbra is el tudják végezni – mondta végezetül az agrárminiszter.

(Forrás: MN)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.