Hírzóna

Közlekedési mobiljeggyel vehetők igénybe a Volánbusz járatai

Közlekedési mobiljeggyel vehetők igénybe a Volánbusz járatai

2020. március 23., hétfő
Közlekedési mobiljeggyel vehetők igénybe a Volánbusz járatai

A járványügyi helyzetre való tekintettel, az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében hozott új, rendkívüli intézkedés értelmében március 23-tól készpénzmentessé válik a jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán.Március 25-én, szerdán üzemkezdettől pedig tanszüneti menetrend lép érvénybe.

A Volánbusz Zrt. és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. megállapodása alapján az autóbusz-közlekedési társaság valamennyi helyközi járatán, valamint azon települések helyi járatain, ahol a Volánbusz a szolgáltató, elérhetővé válik a készpénzmentes jegyvásárlás. Az együttműködésnek köszönhetően megvalósul az applikációban történő jegyvásárlás lehetősége a Volánbusz valamennyi járatán. A mobiljegyvásárlás bevezetésével egyidőben a társaság minden helyi, országos, regionális és távolsági járatán felfüggeszti az első ajtónál történő felszállást, a járművezetőket szalagkordonnal határolják el az utastértől.

A két állami társaság között létrejött megállapodás szerint azokat az utasokat, akik az applikációban vásárolják meg jegyeiket a Volánbusz járataira, nem terhelik pluszköltségek, vagyis az elektronikus jegyek ára megegyezik a hagyományos, papíralapú jegyekével. A teljes árú jegyek mellett elérhetők lesznek az 50 és 90 százalékos kedvezménnyel válthatók is.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a Volánbusz szakemberei nagy erőkkel dolgoznak a mobilapplikáció fejlesztésén annak érdekében, hogy legkésőbb a hónap végéig bérletvásárlási lehetőséggel is bővüljön az alkalmazás. Fontos tudni, hogy a mobilalkalmazásban nem választhatók ki az indulási és célállomások, a helyközi járatokra szóló jegyeket az indulási és érkezési állomás közötti kilométertávolság kiválasztásával lehet megvásárolni. Az adott távolsághoz tartozó adatok – az indulás és az érkezés helyét beírva - a

menetrendek.hu

rendszerében találhatók meg, amely az applikációból közvetlenül is elérhető. A Volánbusz által üzemeltetett helyi járatokra az adott településnév kiválasztásával könnyen kikereshetők és megvásárolhatók a jegyek.

A közlekedési mobiljegyek használata a veszélyhelyzeti időszakban nagyban segíti a gépjárművezetők és a pénztárosok jegy- és bérletértékesítési tevékenységének csökkentését, kiváltását. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. mobilalkalmazásának segítségével a jegy bárhol, bármikor megvásárolható, akár közvetlenül a járat indulása előtt is. A mobiljegy használatához az utasnak iOS vagy Android operációs rendszerű mobiltelefonjára le kell töltenie az Nemzeti Mobilfizetési Zrt., vagy valamely viszonteladója (jelenleg az OTP Simple) által működtetett közlekedési mobiljegy-alkalmazást, és abban regisztrálnia kell magát. A jegyvásárlás során az utasnak meg kell adnia az utazásához használni kívánt járat tervezett indulási időpontját. A kiválasztott terméket a felhasználó egyenlegéről vagy bankkártyája segítségével tudja kifizetni. Az alkalmazások elérhetőek a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.honlapján.

A mobiljegyek vásárlásához és felhasználásához az utas készülékének minden esteben mobil adatkapcsolattal kell rendelkeznie, ahogyan a megvásárolt jegy ellenőrzése alkalmával is. A helyi és helyközi viszonylatokban továbbra is válthatók papíralapú jegyek a szokásos elővételi módokon, de a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a Volánbusz azt kéri, hogy a kormány tanácsának megfelelőlen csak az vegye igénybe a közösségi közlekedést, akinek halaszthatatlanul szükséges. Az autóbusz-társaság kéri továbbá, hogy aki csak teheti elektronikus úton váltsa meg jegyét.

Március 25-én, szerdán üzemkezdettől tanszüneti menetrend lép érvénybe.

Az országos veszélyhelyzettel összefüggő, a társaság autóbuszjáratait, menetrendjét, jegy- és bérletváltási szabályait érintő változásokról az utasok a

volanbusz.hu/koronavirus

oldalon tájékozódhatnak. A jelenlegi helyzetre való tekintettel bevezetett mobiljegyvásárlási rendszer további alkalmazásának lehetőségéről a rendkívüli időszakban szerzett tapasztalatok elemzését követően dönt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és Volánbusz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.