Közélet

Képzéssel segítik a kismamák munkába való visszatérését Makón

Képzéssel segítik a kismamák munkába való visszatérését Makón

2020. március 9., hétfő
Képzéssel segítik a kismamák munkába való visszatérését Makón

A makói Család- és KarrierPont 20 órás ingyenes tanfolyamot szervezett annak érdekében, hogy megkönnyítse a munkaerőpiacra való visszatérést - számolt be a Rádió 7.

Farkas Diána, az iroda szakmai irányítója a rádiónak elmondta, hogy elsősorban a kisgyermeküket otthon nevelő édesanyáknak, valamint hozzátartozójukat ápoló családtagoknak tartják ezt a képzést. Hozzátette a Család és Karrier Pontban számos olyan tanfolyamot rendeztek eddig, illetve rendeznek majd a későbbiekben, melynek a célja, hogy minél több makói, illetve kistérségi visszatérhessen a munka világába. A szakember közölte, hogy egy uniós pályázatnak köszönhetően nem kell fizetniük a résztvevőknek egy-egy tanfolyamért. Az iroda abban is segít, hogy míg az édesanya tanul, addig a kisgyermekére szakemberek vigyáznak. A szakmai irányító kifejtette: mindig előre felmérik a igényeket és utána indítják el a különböző képzéseket. Még idegen nyelvi kurzusokat is rendeztek, hiszen többen jelezték, hogy angolul, szerbül és románul tanulnának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.