Közélet

Havi 70 milliós veszteséget okoz a járvány a makói Hagymatikumnak

Havi 70 milliós veszteséget okoz a járvány a makói Hagymatikumnak

2020. március 18., szerda
Havi 70 milliós veszteséget okoz a járvány a makói Hagymatikumnak
Az év elején még úgy volt, hogy a makói Hagymatikum fürdő idén sem kér támogatást az önkormányzattól, aztán mostanra úgy alakult, hogy kért és kapott 200 milliót. A költségvetést a koronavírus húzta át– írja a Délmagyar.

– A Hagymatikum így, üresen, száraz medencékkel nagyon bizarr látvány. A zene azért szól a lezárt épületben, hogy egy kicsit barátságosabb legyen a hangulat – mondja Gergely Gábor, a makói fürdő igazgatója. Mint köztudott, a Hagymatikumot – az országban a fürdők közül az elsők között – még a múlt hét végén bezárták. Addigra a forgalom már a szokásosnak a felérte csökkent.

A számítások szerint a vírusjárvány havi 70 milliós veszteséget jelent a fürdőnek. Gergely Gábor az idei évre 200 milliós támogatást kért és kapott, hogy az elkövetkező három hónapban ne kelljen embereket elküldeni. Ennek köszönhetően nincs pánik a dolgozók körében. Emlékezetes: a városi támogatás összege az induláskor, 8 éve még 180 millió forint volt. Az összeg aztán évről évre csökkent, és két éve, amikor legutóbb kellett ilyet biztosítani, már csak 50 millióra volt szükség. További részletek ITT olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.