Közélet

Centenáriumát ünnepli a csongrádi Batsányi Gimnázium

Centenáriumát ünnepli a csongrádi Batsányi Gimnázium

2020. március 9., hétfő
Centenáriumát ünnepli a csongrádi Batsányi Gimnázium
Kerek jubileumot ünnepel idén a Batsányi János Gimnázium, az épület falai között 1920-ban kezdődött meg az oktatás. Az évfordulóra többek között rendezvényekkel, különleges programokkal és teremavatással is készülnek - írja a Délmagyar.

A lap cikkéből kiderül, hogy egy évszázada része a város életének a Batsányi János Gim­­názium, illetve elődje, a pol­gári fiúiskola. A csongrádi­­ak 1908-ban nyújtottak be kérvényt a Vallás- és Közoktatási Minisztériumba, hogy új polgá­­ri iskola épülhessen a városban. A minisztérium 1913-ban a Kossuth tér keleti felén lévő telket, Tóbiás Herman kocsmájának helyét jelölte ki az iskola számára.

Az épület Ybl Lajos tervei alapján szecessziós stílusban ké­­szült el egy év alatt, ám az oktatás mégsem kezdődhetett meg, mivel 1914-től a Vöröskereszt használta az intézményt. A világháború miatt az iskola csak 1920-ban költözhetett be az épületbe, ekkor kezdte meg a működését a polgári fiúiskola az első emeleten. Ugyanebben az évben a gimnáziumi képzés is elindult, az első tanévet 1920. november 13-án nyitották meg. További részletek ITT olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.