Közélet

A megyei önkormányzat segítséget ajánlott fel Kínának a koronavírus elleni harchoz

A megyei önkormányzat segítséget ajánlott fel Kínának a koronavírus elleni harchoz

2020. március 5., csütörtök
A megyei önkormányzat segítséget ajánlott fel Kínának a koronavírus elleni harchoz

Shaanxi tartomány Kereskedelmi Minisztériumába érkezett az a tizenhétezer szájmaszkot tartalmazó adomány, amelyet a magyarországi Shaanxi Kereskedelmi Egyesület a Csongrád Megyei Közgyűléssel együtt ajánlott fel a korona vírus elleni küzdelemhez. Csongrád megye és a kínai tartomány között több mint negyedszázada van élő kapcsolat; a február közepén küldött segítséget néhány nappal ezelőtt levélben köszönte meg a tartomány kormányzója.

Gémes László videóüzenetet is küldött a csomagok kíséretében a tartomány vezetőinek és lakosságának, amelyben kijelentette: Csongrád megye közgyűlése számára természetes volt a segítségnyújtás. – Testvérmegyék vagyunk, figyeljük, támogatjuk egymás közösségeit. Most, hogy Kína segítséget kért a koronavírus-járvány elleni küzdelmében az európai közösségtől, úgy éreztük, ez nekünk is feladatunk. Hiszem, hogy az átadott felajánlás értékénél fontosabb a gesztus, hogy a bajban számíthatnak ránk kínai barátaink – hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke. A videóüzenet egy ismert, tartományi hírportálon is megjelent. Ebben arról is tájékoztatást ad a megyei elnök, hogy az adományküldést pénzgyűjtés előzte meg: Shaanxi tartomány hivatalos kereskedelmi képviselője, a szegedi Cao Zheng Yin kezdeményezésére néhány nap alatt közel 15 ezer euró állt rendelkezésre, ebből vásárolták a szájmaszkokat. A csomagok február végén érkeztek meg a tartomány fővárosába, Xianba, amit Liu Guozhong, a tartomány kormányzója egy Gémes Lászlónak írt levélben már meg is köszönt: – Nagyon bátorító és sokat jelent számunkra az Ön által küldött videóüzenet a mostani nehéz időkben, amikor minden tőlünk telhetőt megteszünk a koronavírus járvány elleni küzdelemben. Ezúton szeretném kifejezni őszinte hálámat Önnek és Csongrád megye lakosságának a Shaanxi Tartományi Népi Kormány és a magam nevében –fogalmazott a kormányzó. Csongrád megye kínai testvérmegyéje egyébként a kevéssé fertőzött területek közé tartozik a koronavírustérkép szerint: eddig ott egy halálos áldozatot követelt a megbetegedés, összesen 245 vizsgálatokkal megerősített fertőzöttről tudnak, közülük 224-en már meggyógyultak. A tartomány lakossága egyébként 37 millió, fővárosa Xian, Kína egyik legrégibb városa, amely az ország fővárosa is volt egyidőben. A területet a kínai civilizáció bölcsőjeként tartják számon, innen származott az első császári dinasztia, de ma is fontos kulturális, ipari és oktatási központ. A videóüzenet

ITT

tekinthető meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.