Sport

A Honvéd számára a szezon legfontosabb mérkőzése lesz a szerdai

A Honvéd számára a szezon legfontosabb mérkőzése lesz a szerdai

2020. március 10., kedd
A Honvéd számára a szezon legfontosabb mérkőzése lesz a szerdai

Mint ismeretes, a Budapest Honvéd szerdán 18 órakor a Szent Gellért Fórumban fogadja a Paksi FC-t a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján. Hétfőn exkluzív interjút adott lapunknak Batik Bence, a kispestiek szegedi születésű játékosa. A 26 esztendős hátvéd ezúttal a Honvéd honlapjának nyilatkozott, többek között azt mondta, ez lesz a szezon legfontosabb meccse a csapat számára.

A videóinterjúban Batik kijelentette, ez lesz a csapat legfontosabb meccse a szezonban, így mindenképp tovább kell jutniuk. Hozzátette, külön öröm számára, hogy hazatérhet, de az extrém szituáció ellenére is elsősorban a mérkőzésre fókuszál. A korábban a Szeged 2011-ben futballozó játékos elmondta, habár nem töltött túl sok időt Szegeden, emlékezetes időszak volt számára. Reméli, hogy sokan kilátogatnak majd a mérkőzésre és jó hangulatban ünnepelhetnek továbbjutást a meccs végén.

(Kiemelt kép: Budapest Honvéd FC)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.