Hírzóna

Visszaeső bűnöző nő fosztott ki egy idős embert Makón

Visszaeső bűnöző nő fosztott ki egy idős embert Makón

2020. február 4., kedd
Visszaeső bűnöző nő fosztott ki egy idős embert Makón

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli nővel szemben, aki egy 90. életévét betöltött, mozgásában jelentősen korlátozott sértettet fosztott ki - közölte a vádhatóság.

A vádirat szerint a vádlott 2019 augusztusában - hogy a helyszínt felmérje - felkereste a 90. életévét már betöltött, mozgásában jelentősen korlátozott sértettet. Ezt követően mintegy öt nappal, a délelőtti órákban megjelent a sértett makói lakóházánál, aki ekkor a melléképületben tartózkodott. A vádlott a nyitott kapun és a ház nyitott bejárati ajtaján a sértett engedélye nélkül bement a hálószobába és egy vitrines szekrényből eltulajdonított egy nylontasakból 570 000 Ft készpénzt, valamint közel 1 200 000 Ft értékű arany ékszereket. Ezt követően a vádlott a helyszínről elindult, azonban a ház bejárati ajtajában összetalálkozott a sértettel, de el tudott menekülni. A bűncselekménnyel okozott kár az eljárás során nem térült meg.

A járási ügyészség a vádlottat minősített kifosztás bűntettével vádolja, amelyet különös és többszörös visszaesőként követett el, figyelemmel arra, hogy többszörösen büntetett előéletű és cselekményét röviddel a jogerős szabadságvesztés büntetéséből történt szabadulását követően követte el.

A vádemeléskor letartóztatásban lévő vádlott bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.