Közélet

Kötelékben is használták az új fegyvereket a vásárhelyi katonák

Kötelékben is használták az új fegyvereket a vásárhelyi katonák

2020. február 21., péntek
Kötelékben is használták az új fegyvereket a vásárhelyi katonák

Rajellenőrző komplex foglalkozásokat tartott február elején az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi 62. Lövészzászlóalja.

A raj-összekovácsolás időszakának végén a kiképzésért felelős személyek ellenőrizték a rajok harcászati és lövészeti felkészültségét. A századok egy elképzelt komplex harcászati helyzetként építették fel a feladatokat, amelynek egyik része a rajszintű éleslövészet volt. A kiképzések érdekességét az adta, hogy ezek voltak az első nappali és éjszakai kötelék lőgyakorlatok, amelyeket a vásárhelyi katonák a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében újonnan rendszeresített CZ BREN-2 típusú gépkarabélyokkal hajtottak végre. A rajok, a szakaszparancsnokok által elkészített harcparancsok alapján tevékenykedtek a gyakorlótéren, majd az összpontosítási körleteikben felkészültek a védelmi és támadó feladatokra.

A lőgyakorlat első részében a rajok - a mesterlövészek támogatása mellett - harcszerűen közelítették meg a lőtéren a tűzszakaszt és rajparancsnokok irányításával kezdték meg a célok leküzdését. Az éleslövészetet követően a rajt kivonták a terepszakaszról és a feladatokat a következő raj vette át.

Hegedűs Gábor őrmester már tizenhét éve katona és a tanfolyam rendszerű altisztképzést követően két éve teljesít szolgálatot a 62. Lövészzászlóaljnál rajparancsnok-helyettesként. „Az új fegyverek a belövéseket követően, a hatásos lőtávolságon belül nagyon pontosak, így megkönnyítik a lövészetek sikeres teljesítését és a további fegyverkezelés foglalkozásokat követően még hatékonyabbá tudjuk majd tenni a raj feladatinak ellátását.” – mondta az első kötelék lőgyakorlat után az őrmester.

(Forrás: Búz Csaba főhadnagy)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.