Közélet

Szegedi iskolák és óvodák is pályázhatnak az Erasmus+ programban

Szegedi iskolák és óvodák is pályázhatnak az Erasmus+ programban

2020. január 24., péntek
Szegedi iskolák és óvodák is pályázhatnak az Erasmus+ programban

Az Európai Unió egyik legnépszerűbb programjának nemzetközi együttműködési lehetőségeit mutatják be január 28-án kedden, Szegeden. A rendezvényre köznevelési intézmények képviselőit várják, idén ugyanis az előző évhez képest 40 százalékkal több forrás jut az Erasmus+ program Iskolai, óvodai partnerségek elnevezésű pályázattípusára. A helyszínen a Tempus Közalapítvány munkatársai gyakorlati tanácsokkal segítenek azoknak, akik pályázni szeretnének.

Az Erasmus+ program nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy a közös munka során a külföldi partnerintézmények megismerjék egymás mindennapi munkáját, működését és módszereit, miközben fejlődik a résztvevők nyelvtudása és személyisége.

A rendezvényen bemutatják a kifejezetten iskoláknak és óvodáknak szóló pályázatokat, amelyeknek célja az európai dimenzió erősítése, illetve a tanulók és pedagógusok felruházása 21. századi készségekkel és kompetenciákkal.

Ilyen pályázatot valósított meg a szegedi Szabad Waldorf Általános Iskola és Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola is. Dispute, Discuss, Develop című projektjük keretében négy országban két éven keresztül foglalkoztak a vitázás módszerével. A tanulók szövegértési és szóbeli kifejezőkészségének, valamint angol nyelvtudásának fejlesztését tűzték ki célul, de az eredményeket akár általános iskolákban és pedagógusközösségekben is lehet hasznosítani. Az együttműködés 2018-ban Erasmus+ Nívódíjat kapott.

2019-ben 130 hasonló projekt nyert támogatást ebben a pályázattípusban, a források növekedésének köszönhetően pedig idén 40 százalékkal több iskolai és óvodai partnerség támogatására nyílik lehetőség.

A pályázással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat bemutató szegedi rendezvényre köznevelési intézmények munkatársait, pedagógusokat és intézményvezetőket várnak. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Részletek és jelentkezés: https://tka.hu/rendezveny/12926/erasmus-iskolai-ovodai-partnersegek-palyazatiro-szeminarium-szeged

Időpont: január 28., kedd 11.00–16.00 Helyszín: D2 Ifjúsági Központ – Szeged, Dózsa u. 2.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.