Közélet

Rámutatott az IKV furcsaságaira, oktatást kapott a képviselőnő

Rámutatott az IKV furcsaságaira, oktatást kapott a képviselőnő

2020. január 20., hétfő
Rámutatott az IKV furcsaságaira, oktatást kapott a képviselőnő

Már két rendes ülésen van túl a megújult szegedi közgyűlés, ezek közül mindkétszer felszólalt az IKV kapcsán Chovanecz Kata, a Fidesz önkormányzati képviselője. A városi céggel kapcsolatos meglátásaira azonban hamar jött a csattanós válasz: Botka László polgármester szerint nem szerencsés, hogy úgy szólal fel a téma kapcsán a képviselőnő, hogy társasházkezeléssel foglalkozó magánvállalkozása van.

– Új képviselőként furcsa volt számomra ez a megnyilatkozás, hiszen az első közgyűlésen a polgármester konstruktív együttműködést kért mindenkitől, és elmondta, hogy nem szereti a hazugságokat – idézte Botkát a képviselőnő. – Kérésének megfelelően segítő szándékkal osztottam meg a tapasztalataimat, hiszen ezzel foglalkozom és számokkal támasztottam alá, miért gondolom úgy, hogy az IKV takarítási üzletágának nincs szüksége közpénzre. Nem konkurenciája vagyok az IKV-nak, nem is lehetek és nem is célom. Meglepett ez a pár mondat, azért is, mert később egy másik képviselőtársam hozzászólásra reagálva pedig azt bírálta, hogy nincs szakmai tapasztalata – számolt be a képviselő. Botka László a decemberi közgyűlésen óvatosságra intette Chovanecz Katát az IKV kapcsán arra hivatkozva, hogy a képviselőnőnek társasházkezelő magánvállalkozása van.

– Mondhatnánk azt is, hogy riválisa a piacon az IKV Zrt.-nek, ahhoz képest úgy látszik, hogy új képviselőként kizárólagosan az IKV Zrt.-vel és az IKV Zrt. társasházi üzletágával kíván foglalkozni, pedig ezen kívül van még másik 14 önkormányzati cég is – szerepel az ülés jegyzőkönyvében. – Ez nem nagyon szerencsés – fogalmazott a polgármester. Erre reagálva több képviselő is kifejtette, hagyni kellene a képviselőket, hogy bármely témában a nekik tetsző mélységben merüljenek el.

– A polgármester elmondta, ez csak egy jótanács részéről. Más cégek számait is meg tudnám nézni pénzügyi és számviteli végzettségem miatt. A számok megjelennek az éves beszámolóban, a mérlegsorok mellé kikérhetem a tételes főkönyvi kivonatot, analitikát, vagy adott esetben a leltárt, a megbízási és vállalkozói szerződésekbe is bármikor betekinthetek, mint önkormányzati képviselő, de azt, hogy szükséges volt-e az adott kiadás, azt csak itt tudom megítélni nagy bizonyossággal, egy másik cégnél már nemfeltétlenül – magyarázta.

Chovanecz Kata volt az, aki az első rendes közgyűlésen tavaly novemberben felvázolta: rettentő mértékben drágult a társasházak takarításának díja, amitkis- és nagy társasházakra levetítve alátámasztott. – Egyik pillanatban jó, hogy van valakinek tapasztalata, a másikban nem. Nem tudom eldönteni, hogyan tegyek jót a munkám során, főleg úgy, hogy a közpénzek hatékony felhasználása lenne a feladatunk. Erre, továbbá arra esküdtünk fel, hogy a legjobb tudásunkkal szolgáljuk a város és a lakók céljait – fejtette ki a képviselő megkeresésünkre reagálva. Az IKV mutatói kapcsán egyébként több dolog sem egyértelmű számára – jelezte a képviselőnő. – Az IKV SZINT üzletágát nem indokolt közpénzből támogatni, amit visszaigazolt az is, hogy december 20-án a közgyűlés elvonta tőlük akorábban kiutalt 219 millió forintot – kezdte gondolatmenetét.

– Az általam felsorolt számok, adatok nem egyeztek a Szécsényi Rózsa alpolgármester által elmondottakkal, miszerint az üzletágban az árbevétel 80 százaléka bérjellegű, 20 százaléka pedig dologi kiadásként kerül felhasználásra. Ugyanakkor a 2018-as éves beszámolóban az üzletág 178,5 millió forintos árbevételéhez képest 202,6 milliót számolt el személyi jellegűráfordításként, valamint további 30,2 milliós értékben vett igénybe egyéb szolgáltatást. Gondolom kötöttek valamiféle vállalkozói szerződést, ami semmi esetre sem fedi ezt a 80-20%-os arányt – bontotta le.

– Igyekszem megfejteni ezeknek az ellentmondásoknak az okait, már több közérdekű adatigénylésen vagyok túl, valamint személyes beszélgetést is folytattam az IKV vezetőségével, és joggal bízom abban, felelősségteljesebb és hatékonyabb gazdálkodást tudunk közösen elérni a jövőben. Ez Szeged érdeke – jelentette ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.