Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Krimi

Még mindig szökésben a legkeresettebb szegedi szerelmespár

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Január végén lesz kerek egy éve, hogy a magyar rendőrség nyilvános körözési toplistát állított fel, és a honlapján folyamatosan kinn tartja az 50 legkeresettebb bűnöző tablóját – írja az Index.

A lap cikke szerint január 29-én lesz az első évfordulója a magyar körözési toplista felállításának: egy éve vadássza a rendőrség Magyarország 50 legkeresettebb bűnözőjét a police.hu-n tablóba rendezett, áttekinthető és könnyen kezelhető adatlapok közzétételével is. Amikor a toplistát először tették ki, megnézték, kik kerültek fel rá, most pedig, egy év elteltével, újra átböngészték, hogy kiderüljön, mi változott, kiket foghattak el azóta, kik az új arcok, még mindig igaz-e, hogy nők csak mutatóban vannak a toplistán, és ritka az olyan szökevény, akinek a kezéhez vér tapad.

Az összeállításból kiderül, hogy a top 50 legfiatalabb szereplője pillanatnyilag egy nő, a 97-es születésű Keller Klaudia Krisztina Szegedről. A férfiak közül a legfiatalabb a 23 éves Péity Dániel László, aki szintén szegedi. Mindkettejüket jelentőség mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása miatt körözik, és Péityt ráadásul különösen veszélyesként tartják valamiért számon.

A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság a portál megkeresésére visszautasította, hogy bővebb tájékoztatást adjon az ügyeikről, arról, mit is követettek el a gyanú szerint, és összefügg-e a két eset. Erősen valószínű ugyanakkor, hogy igen, és róluk van szó abban a 2016-os rendőrségi kishírben, amely arról számolt be, hogy “október 16-án 2 órakor Szeged belterületén autózott három helyi fiatal, K. Dániel (20), K. Klaudia (18) és P. Dániel (20). A rendőrségi intézkedéskor K. Dániel ruhájából 10,52 gramm növényi törmelék került elő, ami a gyorstesztek szerint marihuánát tartalmazott. Mindhármuk vizeletéből THC-t és kokaint mutatott ki a szakértői vizsgálat.”

A nő nevére regisztrált, utoljára 2017-ben frissült Facebook-oldal plusz információt is tartogat, kiderül ugyanis onnan, hogy a két fiatal egy szerelmespárt alkot, legalábbis az utolsó frissítések idején még együtt voltak. Az oldalon egymás jegyeseiként szerepeltek, közös fotókat, szelfiket osztottak meg. Keller Klaudia Facebook-oldalának tanúsága szerint egyébként már nem stimmel rá teljes egészében a régi személyleírása. A rendőrségi oldalon a szájforma rovatba bejegyezték, hogy “vékony ajk”, de a legutóbbi profilkép alapján úgy néz ki: Keller – ravaszságból vagy esztétikai céllal, de –  feltöltötte a száját.

További részletek ITT olvashatók.

Tovább olvasom

Közlekedés

Belgák körözték az ír kocsit, Nagylaknál megtalálták

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Egy román sofőr vezette.

Tovább olvasom

Közlekedés

Vádat emeltek a Vásárhelyen részegen és bedrogozva kocsit lopó férfi ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Korábban már örökre eltiltották a vezetéstől.

Tovább olvasom

Hírzóna

Pénzt és piát is lopott Csongrádon a szegedi tolvaj

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Hamar elkapták a 24 éves férfit.

Tovább olvasom

Aktuál