Hírzóna

Uszodában loptak meg egy fürdővendéget Szegeden

Uszodában loptak meg egy fürdővendéget Szegeden

2019. november 18., hétfő
Uszodában loptak meg egy fürdővendéget Szegeden

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki ellopta egy vendég értéktárgyait a város egyik fürdőjéből - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A 30 éves gyanúsított augusztus 12-én délután ment be a Tisza-parti város uszodájának öltözőjébe. Átkutatta a helyiséget, végül az egyik szekrény ajtaját felfeszítette, ahonnan készpénzt, mobiltelefont, valamint egy kulcscsomót vett ki. Ezt követően távozott. A nyomozók a beszerzett információk alapján megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit gyanúsítottként kihallgattak. Ellene dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.