Közélet

Műszaki pályaválasztó fesztivált rendeznek Szegeden

Műszaki pályaválasztó fesztivált rendeznek Szegeden

2019. november 10., vasárnap
Műszaki pályaválasztó fesztivált rendeznek Szegeden

A Magyar Elektronikai Egyesület a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatallal együttműködve idén is megrendezi az ország több nagyvárosában, köztük Szegeden is, a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztivált.

A Szegedi Szakképzési Centrum a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrummal együttműködve képviselteti magát a rendezvényen. A korábbi évekhez hasonlóan, a Szegedi Városi Sportcsarnok ad otthont a rendezvénynek november 13-án, szerdán 9 órától. A tavalyi fesztiválra 150 település 700 iskolájából több mint 11000 gyermek látogatott el. Az eseményen 100-nál több kiállító mutatta be a tanulóknak, hogy milyen feladatok várnak rájuk, és milyen élményekkel lehetnek gazdagabbak, ha a műszaki pályát választják. A cél idén is az, hogy a diákok tudatosan válasszanak szakmát, hogy az eddig csak hallomásból ismert szakterületeket közelebb hozzák hozzájuk. Szeretnék megmutatni nekik, milyen területen dolgozhatnak, és mivel kell foglalkozniuk valójában, ha egy adott képzést választanak. A pályaválasztó fesztiválon a gyerekek megismerkedhetnek az elektrotechnika, elektronika, távközlés, informatika, vegyipar és a gépipar szakterületeivel, és számos olyan érdekességgel találkozhatnak, amelyekről eddig csak hallottak vagy tanultak, mint például a saját építésű e-autó, szumózó robotok, versenyautó, szimulátor, 3D nyomtatás, mikrodrónok. A rendezvényen bemutatkozó tagintézmények: Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Hódmezővásárhelyi SZC

Návay

Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Hódmezővásárhelyi SZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szegedi SZC Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szegedi SZC Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szegedi SZC Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolája és Garabonciás Kollégiuma Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.