Hírzóna

Ellopta, majd eladta a kerékpárt egy csongrádi tolvaj

Ellopta, majd eladta a kerékpárt egy csongrádi tolvaj

2019. november 12., kedd
Ellopta, majd eladta a kerékpárt egy csongrádi tolvaj

A Csongrádi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki egy lezárt kerékpárt vitt el a városban.

A gyanúsított július 2-án délután a belvárosban sétált, amikor felfigyelt a kerékpártárolóban lévő kétkerekűre. A 23 éves elkövetőnek megtetszett a bicikli, ezért úgy döntött elviszi azt. A lakatot letépte, majd eltekert a zsákmánnyal. A sértett csak órák múlva vette észre kerékpárja hiányát, ezt követően bejelentést tett a rendőrségen. A nyomozók rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit a Csongrádi Rendőrkapitányságra előállítottak. Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi részletes beismerő vallomást tett, elmondta azt is, hogy a kerékpárt később eladta. Ellene dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók az eltulajdonított biciklit lefoglalták és visszaadták tulajdonosának. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.