Gazdaság

Szeged továbbra is legkedveltebb úti célok között szerepel

Szeged továbbra is legkedveltebb úti célok között szerepel

2019. október 31., csütörtök
Szeged továbbra is legkedveltebb úti célok között szerepel

Tovább bővült a turizmus a harmadik negyedévben, és az utolsó negyedév is erősen indul a november elsejei hosszú hétvégének köszönhetően;Eger, Hajdúszoboszló, Gyula, Hévíz és a főváros is kiemelkedő vendégforgalomra számíthat a hosszú hétvégén - közölte a Szállás.hu saját adatai alapján az MTI-vel.

Emlékeztettek rá, hogy mindenszentek idején a legtöbben november elsején érkeznek a szálláshelyre, most egy átlagos novemberi hétvégéhez képest több mint duplájára nő a forgalom, hiszen a hosszú hétvégét az őszi szünet előzi meg.Az átlagos foglalási érték 58 ezer forint, ami 25 százalékkal több, mint egy átlagos novemberi hétvégén. Eger, Hajdúszoboszló, Gyula, Hévíz és a főváros is kiemelkedő vendégforgalomra számíthat,emellett

Szeged

, Pécs, Miskolctapolca, Zalakaros és Egerszalók szintén felkerültek a legkeresettebb úti célok listájára - közölte a Szallas.hu. Szigetvári József, a csoport vezérigazgatója ismertette, hogy a harmadik negyedévben belföldi forgalmukat 27 százalékkal, a külföldre közvetített forgalmukat 17 százalékkal növelték. Idén az átlagos foglalási érték 63 200 forint volt, 10 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, a szálláshelyeken az átlagár 6 százalékkal emelkedett.

A foglalások több mint fele (56 százaléka)volt 50 ezer forint alatt, az üdülések átlagosan 2 éjszakára és 3 személyre szóltak. A legforgalmasabb nap az augusztus huszadikai hosszú hétvége szombatja volt.

A Szallas.hu közleménye szerint minden tizedik vendég a SZÉP-kártyás fizetést jelölte meg előzetesen, 13 százalékkal nőtt a SZÉP-kártyás költések értéke tavalyhoz képest, átlagosan 104 250 forintra, és ezek a vendégek hosszabb időre és nagyobb létszámra foglaltak helyet: általában 3-4 éjszakára és 4 személy részére. A Szallas.hu adatai alapján Siófok, Hajdúszoboszló ésBudapest vonzotta a legtöbb turistát, de Eger, Balatonfüred és Gyula is az "élbolyban" végeztek. A legkeresettebb úti célok top tízes listájára még

Szeged

, Hévíz, Zalakaros és Nyíregyháza került fel. A harmadik negyedévben nagy volt az érdeklődés az egri és a siklósi vár, valamint a Festetics-kastély iránt, de a Szilvásváradi Kisvasút és a Nyíregyházi Állatpark is keresett volt. A fürdők közül a miskolctapolcai, a harkányi, a zalakarosi, a hajdúszoboszlói is kiemelkedett, még a Hévízi-tó iránt volt nagy az érdeklődés - írták.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.