Közélet

A vásárhelyi művészekre fókuszáltak az Alföldi Galériában

A vásárhelyi művészekre fókuszáltak az Alföldi Galériában

2019. október 28., hétfő
A vásárhelyi művészekre fókuszáltak az Alföldi Galériában

A hódmezővásárhelyi születésű, valamint helyben élő és alkotó művészekre fókuszált az Alföldi Galériában a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat vasárnapi tárlatvezetésén a társkurátor és társrendező, Képiró Ágnes. A húsznál is több művész döntő többsége ma is a városban él, de szó esett olyan alkotókról is, akik szoros szálakkal kötődnek a település művészvilágához.

Szabó Klára Petra, az idei seregszemle fődíjasa is vásárhelyi alkotó, aki egyetemista kora óta rendszeres kiállítója a tárlatsorozatnak, s a Tornyai-plakettet a rendszerváltás harmincadik évfordulójához kapcsolódó alkotásaival nyerte el. A Magyar Festészet Napja programsorozathoz kapcsolódó tárlatvezetésen kiemelt figyelmet kaptak Hódmezővásárhely Munkácsy-díjas kiállító művészei, így Hézső Ferenc, Kéri László és Kotormán Norbert, valamint Albert Ildikó, Blaski Márta, Bozsér Zsolt, D. Nagy Tímea, Donka Gergely, Erdős Péter, Fülöp Erzsébet, Hermkens Edit, Jószai Sándor, Kotormán Ábel, Kulcsár Írisz, Máté Hunor, Mészáros Sándor, Mucsi Zoltán, Nagy Attila, Radics Márk, Rományi László, Sonkoly Tibor, V. Nagy Nándor és Zoltai Attila művei is. A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat 129 művészének 192 alkotása december 1-ig várja látogatóit az Alföldi Galéria földszinti kiállítótermeiben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.