Közélet

A polgári igazságszolgáltatásról rendeztek nyílt napokat Csongrád megyében

A polgári igazságszolgáltatásról rendeztek nyílt napokat Csongrád megyében

2019. október 31., csütörtök
A polgári igazságszolgáltatásról rendeztek nyílt napokat Csongrád megyében

Az Európai Tanács és az Európai Bizottság kezdeményezésére 2003 óta rendezik meg a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napját. A kezdeményezés célja a bírósági munka megismertetése mellett az igazságszolgáltatásba vetett bizalom növelése.

A Szegedi Törvényszék és az illetékességi területén működő valamennyi járásbíróság, valamint a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság folytatva a korábbi évek hagyományait idén októberben rendezett nyílt napot, amelynek keretében lehetőség nyílt arra, hogy az állampolgárok jobban megismerjék az igazságszolgáltatást, a bíróságok működését, illetve a jogaik érvényesítésének lehetőségeit. A

Csongrádi Járásbíróságon

október 16-án tartották meg a Polgári Igazságszolgáltatás Európai napját, ahol a résztvevők a járásbíróság történetéről hallhattak előadást. Október 18-án a Makói, a Hódmezővásárhelyi és a Szentesi Járásbíróság rendezett nyílt napot. A

Makói Járásbíróság

a

József Attila Gimnázium

tanulóit fogadta, akik tájékoztatást kaptak a bíróságok szervezetéről, működéséről, betekintést nyerhettek a bíróságok mindennapi életébe, a bíróvá válás folyamatába. Emellett az elektronikus és online bűncselekményeket bemutató előadáson vehettek részt. A

Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon

a

Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium

, valamint a

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

diákjai ismerhették meg a polgári igazságszolgáltatás alapjait, fejlődését, az internethasználat veszélyeit és a fiatalkorúak körében jellemzően előforduló bűncselekmény típusokat, majd megtekinthették a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság épületét. A

Szentesi Járásbíróságra

a

Horváth Mihály Gimnázium

tanulói, a

Zsoldos Ferenc Szakközépiskola

rendészeti szakos tanulói, valamint a

Koszta József Általános Iskola

diákjai látogattak el, akik a bírósági szervezetrendszer felépítését, a tanúgondozás intézményét, a távmeghallgatást bemutató előadást hallgathattak meg, amelyet egy perszimuláció követett. A diákok az épület körbevezetése közben a bírósági szervezetben dolgozó kollégák mindennapi feladataiba is betekintést nyerhettek. A

Szegedi Törvényszék

és a

Szegedi Járásbíróság

október 22-én fogadta a

Deák Ferenc Gimnázium

, az

Eötvös József Gimnázium

és a

Tömörkény István Gimnázium

tanulóit, akik a bíróságok technikai fejlődésével, a digitális bíróság vívmányaival - úgy mint a Via Video, távmeghallgatás, e-akta, beszédfelismerő program - ismerkedhettek meg. Ezt követően a résztvevők egy „SZIN-es” rablást bemutató videót nézhettek meg, majd perszimuláció keretében a rablás miatt indult büntetőeljárás tárgyában tartott tárgyaláson vehettek részt. A perszimuláció különös apropóját az adta, hogy az távmeghallgatási eszköz igénybevételével zajlott, így a résztvevők a távmeghallgatás eljárási szabályai mellett nyomon követhették a bíróságokon kiépített technikai eszközök használatát is. A

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

által október 24-én tartott rendezvényen a látogatók a bírósági eljárások szabályainak bemutatását követően munkaügyi tárgyú perszimulációt és bírósági közvetítés szimulációját tekinthették meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.