Hírzóna

A csuka, a süllő és a német bucó versenyez az év hala címért

A csuka, a süllő és a német bucó versenyez az év hala címért

2019. október 27., vasárnap
A csuka, a süllő és a német bucó versenyez az év hala címért

A csuka, a süllő és a német bucó versenyez az év hala címért - tudatta a Magyar Haltani Társaság vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint megkezdődött a szavazás a 2020-as év haláról, amelynek célja "őshonos halaink ismertebbé tétele". A Magyar Haltani Társaság most is három fajt állított jelöltként, közülük kettő fogható, egy védett. A szavazatokat december 31-én délig várják a haltani társaság honlapján (

http://haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php

). Az egyik jelölt az álló- és lassú folyású vizeket kedvelő csuka. A ragadozó főként a vízinövényekben gazdag vizekben fordul elő. Hatalmas szájáról és egészen hátul elhelyezkedő hátúszójáról könnyen felismerhető. A süllő szintén ragadozó. Jelentős állományai élnek közepes és nagyobb folyókban és tavakban, de az iszapos medrű, oldott oxigénben szegény vizeket nem kedveli. Jellegzetessége a két hátúszó, a többnyire elmosódó, sötét harántsávokba rendeződő mintázat, valamint a nagy, szem alá benyúló száj, amelyben a többi közül kiemelkedő ebfogak is vannak. A harmadik jelölt, a német bucó az erősebb áramlású, oxigéndús vizeket kedveli. Fokozottan védett. A nagyon nyúlánk, áramvonalas testű hal bennszülött faja a Duna vízrendszerének. Itt alakult ki, és ma is csupán a Dunában és a Vardarban, valamint ezek mellékfolyóinak vízrendszerében él - olvasható a közleményben. MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.