Közélet

100 millió forintból fejleszthetik a mártélyi szabadstrandot

100 millió forintból fejleszthetik a mártélyi szabadstrandot

2019. október 1., kedd
100 millió forintból fejleszthetik a mártélyi szabadstrandot

Hódmezővásárhely és a Mártélyi Holtág turizmusának fejlesztéséről egyeztetett Grezsa István a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójával - számolt be a Rádió 7.

A vásárhelyi polgármesterjelölt bemutatta saját turisztikai programját, valamint a Mártély Szabadpart koncepciót, és támogatást kért azok megvalósításához. Guller Zoltán, az ügynökség vezérigazgatója a Rádió 7-nek elmondta, a Tisza menti strandok fejlesztésének második üteme októberben folytatódik, amire egymilliárd forintot ütemeztek be. Kiemelte, Grezsa István javaslatára legalább 100 millió forintos beruházás indulhat Mártélyon a közeljövőben. Ezzel az üdülőterület nemcsak a térség, de az ország egyik legvonzóbb turisztikai célpontja lehet. Hozzátette, a polgármesterjelölttel egyeztettek a 117 kilométernyi kerékpárút fejlesztéséről és a sportturizmus fellendítésére tervezett vásárhelyi sportszálló terveiről is. - Grezsa doktor javaslatára a mártélyi szabadpart-program is bekerül ebbe a fejlesztési csomagba. Reményeink szerint legalább 100 millió forintos fejlesztés fog megvalósulni a következő nyárra. Mosdók, öltözők, füvesítés, különbözővízi attrakciók, padok, wifi-hálózat kiépítésére fog a turisztikai ügynökség Magyarország kormánya támogatásával forrást biztosítani. Célunk, hogy 2030-ig valamennyi szabadstrand, így a mártélyi szabadstrand is európai szintű látványossággá fejlődjön - fogalmazott Guller Zoltán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.