Közélet

Több mint 25 ezren látogattak ki a szegedi repülőnapra

Több mint 25 ezren látogattak ki a szegedi repülőnapra

2019. szeptember 16., hétfő
Több mint 25 ezren látogattak ki a szegedi repülőnapra

A péntektől vasárnapig tartó IV. Szegedi Repülőnapok és Légiparádén az eddigi éveket túlszárnyalva, több mint 25 ezer látogató fordult meg a 104 éves szegedi repülőtéren, amit vasárnap egy Boing 737-800 Smartwings utasszállító áthúzása koronázott meg. Az idei év bizonyította, hogy a nemzetközi porondon biztos helye van a rendezvénynek, 2020-tól SZIA azaz Szeged International Airshow lesz jelen.

Először 2016 szeptemberében rendeztek háromnapos Légiparádét a szegedi repülőtéren. A hétvégén lezajlott negyedik repülős rendezvény megerősítette a szervezőket: a tavalyi évhez képest is még nagyobb látogatói területen igazi családi piknikkel, esti kertmozival és látványos külön programokkal telt mind a három nap. A rendezvényen a három nap alatt a szervezők közel 6000 karszalagot tettek fel a 14 év alatti ingyenesen belépőknek, akik közül többen, a bérlet karszalaggal rendelkező szüleikhez hasonlóan több napon keresztül büszkén viselték. A látogatók közül a SasMob-Szeged projektnek köszönhetően közel négyezren közösségi közlekedéssel, közel 600-an kerékpárral jöttek ki a repülőtérre, akik közül sokan regisztrálhatták bringájukat a BikeSafe rendszerébe. A visszajelzések alapján a versenyrepülést teljesítő hőlégballonosok mellett a Imreh „LUJÓ” Lajos éjszakai tűzijátékkal egybekötött légi tánca a Mi-2-es helikopterével okozott örömöt, és tátott szájjal csodálták Johan Gustafsson pirotechnikával kombinált légibalettjét. Dr. Martin Graf, a német kardiológus a tavalyi év után új repülőgéppel, új programmal jelent meg. A gépmadarak közül kiemelkedett a The RedBull Flying Bulls, Bronco Team – OV- 10B gépei és a Boing 737-800 Smartwings utasszállító. A magyar programok közül a legnagyobb sikert a műrepülő bajnokok káprázatos bemutatója, Vári Gyula és a Veres Zoltán érte el. A repülőgépek több mint 150 órát töltöttek a levegőben a bemutatók alatt, több mint 1000 utassal zajlott sétarepülés Szeged felett nap közben és az esti órákban. A légi programok mellett mindhárom napon sikeres volt minden földi program: az ugrálóvárak, a helikopter és repülőgép szimulátorok, gravitációs karika, a szinte minden gyerek kezében estére volt egy játékrepülőgép. A Szegedi Tudományegyetem e-mobility programjának bemutatóin több százan vettek részt. Az idén harmadik megrendezésre került Közép-Európa Hőlégballon Kupa és 39. Magyar Nemzeti Bajnokság és az 1. Női Európa Kupa versenyzőjét több napon keresztül követni lehetett a város felett, akik több mint 8 tonna gázt használtak fel és közel 200 órát töltöttek a levegőben. A Közlekedési Társaság ezúton is gratulál a verseny szervezőinek és a győzteseknek. A Szegedi Közlekedési Társaság köszönetet mond minden közreműködőnek, akik a rendezvény sikeres lebonyolításában és biztosításában részt vettek. A Társaság novembertől azon fog dolgozni, hogy a repülőtér jövőre is, nemzetközi szintű légi show helyszíne lehessen 2020 szeptemberében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.