Közélet

Most a Rigó utcát túrja fel a vízmű, október végéig korlátozások lesznek

Most a Rigó utcát túrja fel a vízmű, október végéig korlátozások lesznek

2019. szeptember 3., kedd
Most a Rigó utcát túrja fel a vízmű, október végéig korlátozások lesznek

Vízvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a Rigó utcában, a Boros József utca és a Menhely utca közötti szakaszon. A munkálatok - amelyeket alvállalkozó végez - szeptember 5-től október 31-ig tartanak a Szegedi Vízmű Zrt. közleménye alapján.

Az első ütem a Rigó utca Boros József utca és Fűrész utca közötti szakaszát érinti, míg a második ütem a Fűrész és Menhely utca közötti szakaszon lesz - adta hírül a Szegedi Vízmű Zrt. A vízellátás ideiglenes vízvezeték kialakításával történik, így a munka az ivóvíz-szolgáltatásban csak korlátozottan (legfeljebb 1-2 órára) okoz átmeneti fennakadást a körzetben, amiről az érintett fogyasztók értesítést kapnak. A javítási munkák miatt a helyszínen – ütemenként változó – forgalomkorlátozásokra kell számítani, illetve a kivitelezés időtartama alatt munkanapokon 8 órától 16 óráig a parkolás is korlátozott lesz. A Szegedi Vízmű Zrt. szeptember több helyen is végez munkálatokat. Éjszakai ivóvízhálózat-ellenőrzés zajlik szeptember 2. és 6. között Kecskés telepen, Dorozsmán, Tompaszigeten és a Baktói kiskertek területén. Az ellenőrzési munkák időtartama alatt (22:00 és 06:00 óra között) átmeneti nyomáscsökkenés és vízhiány következhet be és a víz zavarossá válhat. A víz – ülepítés után – fogyasztásra alkalmas, azonban a szakemberek azt javasolják a lakosoknak, hogy az érintett időszakban, a munkálatok megkezdése előtt vételezzenek szükségleteiknek megfelelően ivóvizet.

A legnagyobb volumenű munka jelenleg

a Tisza Lajos körúton zajlik

, ahol vízvezeték rekonstrukciós munkálatokat végeznek. A Tisza Lajos körút Boldogasszony sugárút és Korányi fasor közötti szakaszán június végén kezdődtek el a vízvezeték rekonstrukciós munkálatok. A munka a befejező szakaszába ért, és várhatóan szeptember közepéig megszűnnek a munkagödrök, és helyreáll a megszokott forgalmi rend. A Boldogasszony sugárúton – a Hősök kapuja és a Vitéz utca (Markovics Iván utca) közötti szakaszon – a villamosvágány alatt csőbéleléses technológiával történik jelenleg a munkavégzés. A villamosközlekedés villamosokkal, illetve pótlóbuszokkal biztosított az útfelbontás ideje alatt is. A tervek szerint – a munkák előrehaladásának függvényében – ezen a szakaszon is visszaáll szeptember közepéig a közlekedésben a megszokott rend.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.